2024. május 11. - Ferenc
EUR : 387.78
USD : 359.69
Időjárás ikon22°14°

Musk szerint is akadozik az ukrán ellentámadás, amely nem éri el egyetlen célját sem

Elon Musk, a Tesla és a Twitter vezérigazgatója egyetértett David Sacks befektető és vállalkozó cikkével, amelyben azt állítja, hogy Ukrajna katonai offenzívája Oroszországgal szemben akadozik és nem fogja elérni a céljait.



Kedden Sacks egy cikket tett közzé a Twitteren, amelyben azt állította, hogy “egyre világosabbá válik, hogy az ukrán ellentámadás nem éri el az eredetileg kitűzött célok egyikét sem”.

Hozzátette: Washington ígérete, hogy Kijev képes lesz “visszaszerezni az oroszokhoz került területeket, elvágni a Krímhez vezető szárazföldi hidat” és így tárgyalásokat kikényszeríteni, nem vált be.

“ÉPPEN ELLENKEZŐLEG, VALÓSZÍNŰBB A PATTHELYZET, VAGY AKÁR AZ IS, HOGY OROSZORSZÁG MÉG TÖBB TERÜLETET FOGLAL EL ÉS MEGNYERI A HÁBORÚT” – ÁLLAPÍTOTTA MEG A BEFEKTETŐ.

A továbbiakban az ukrajnai helyzetet az afganisztáni amerikai katonai hadjárathoz hasonlította, amely az amerikai csapatok kaotikus kivonásával végződött 2020-ban.

“Érdemes felidézni, hogy az amerikai közvéleményt két évtizeden át biztosították arról, hogy győzelmet aratunk Afganisztánban” – írta Sacks, hozzátéve, hogy minden hit, miszerint a helyi hadsereg “szembeszáll” a tálibokkal, néhány hét alatt összeomlott.

“SAJNOS ÚGY TŰNIK, HOGY UKRAJNÁBAN IS HASONLÓ VÉGKIFEJLET FELÉ TARTUNK. A KÉRDÉS CSAK AZ, HOGY BIDEN MIKOR ÉS MEDDIG LESZ KÉPES FENNTARTANI EGY OLYAN VÁLASZTOTT PROXY-HÁBORÚT, AMELYET KÖNNYEN EL LEHETETT VOLNA KERÜLNI” – ÁLLÍTOTTA.

Musk úgy tűnt, hogy egyetért Sacks Ukrajnával kapcsolatos álláspontjával és a Twitteren azt írt: “Jól mondod”.


Eközben Sacher új bizonyítékokra mutatott rá, amelyek azt mutatják, hogy Moszkva és Kijev már a konfliktus legelején, tavaly megállapodhatott volna, utalva a Vlagyimir Putyin orosz elnök által a hét elején bemutatott, Ukrajna semlegességéről és biztonsági garanciáiról szóló szerződéstervezetre.

Az erről szóló tárgyalások azonban 2022 tavaszán megszakadtak, miután Ukrajna háborús bűnök elkövetésével vádolta meg Oroszországot, amit Moszkva hevesen tagadott. Az állítólagos atrocitásokra azután derült fény, hogy Moszkva szerint az orosz csapatok jószolgálati gesztusként kivonultak a Kijev környéki területekről.

A kijevi csapatok június elején indították el régóta várt offenzívájukat, de támadásaik nem hoztak semmilyen térnyerést az orosz védelmi minisztérium szerint, amely a múlt héten 7500-ra becsülte az ukrán frontvonal veszteségeit az előrenyomulás kezdete óta. Közben Putyin azt állította, hogy Ukrajna a nyugatról szállított katonai felszerelésének akár 30 százalékát is elveszítette.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató