2024. május 07. - Gizella
EUR : 389.62
USD : 361.8
Időjárás ikon21°15°

Juszt bejelentette: Orbánék Európa vegyi kamrájává teszik az országot

Juszt László, az egykori müsorvezető nagyot megy a Facebookon.

„Egy német állampolgár majd büszkén mondhatja, kihajolva az elektromos autóból, hogy mindent megtesz azért, hogy környezettudatosan éljen. Teheti, mert egész Európa környezettudatos gondolkodásának szennye itt csapódik le. A Kárpát-medence vízháztartása összefüggő rendszer. Ezt a Mányi bánya ügyében megtanultam. Mányban elkezdték kiszivattyúzni a vizet, erre a Hévízi tó szintje rohamosan apadni kezdett. Ha tehát mondjuk Ácsnál szennyező anyag kerül a vízbe, abból ihat majd az unokánk Veszprémben is.

Ez pedig nem ellenzéki, vagy kormánypárti gondolkodás része. Ezt mindannyian és mindannyiunk gyerekei, unokái fogják szenvedni akár ezer évig is. Emlékezzünk arra, hogy mit hagytak maguk után a szovjetek. A laktanyák földje soha nem lesz olyan, mint előttük volt. És az semmi ahhoz képest, ami most van készülőben. Mindez csak azért, mert Orbán és köre étvágya kielégíthetetlen. Követeljük a kínai akkumulátor gyárak és feldolgozók építésének azonnali leállítását, a szerződések nyilvánosságra hozatalát!”

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató