2024. február 29. -
EUR : 391.26
USD : 362.28
Időjárás ikon15°

Csőcselék a barikádokon

Polgármesterre támadnak, megsebesítve a feleségét és a gyerekeit, gyújtogatnak, fosztogatnak – egy hete nézzük e képeket annak a Párizsnak a környékéről, amelyet egykor a fény városaként emlegettünk.

Ma akkor világít ott bármi is, ha éppen ég: négy éve a Notre-Dame, ma pedig a felgyújtott autók az éjszakában vagy az egyik uszoda, amelyet már a 2024-es nyári játékokra építettek. Egyébként a sötétség az úr, fizikai­lag és mentálisan. Már mintegy háromezer vandál fiatal kezén kattant a bilincs – írja a Magyar Nemzet hasábjain Szőcs László.



Eközben Macron elnök – mint a francia sajtó idézte – „mélyen elgondolkodik” a történtekről, hogy „megértse az okokat”, amelyek az erőszakhoz vezettek. Mintha legalábbis egy külföldi filozófiaprofesszor lenne, aki csak a Louvre-t jött megnézni, nem pedig annak az államnak a vezetője, amelynek intézményeit éppen szétverik a migráns huligánok. Rá­adásul viszonylag egyszerű a magyarázat, csak a több évtized köntörfalazás és a migrációs probléma egyre nagyobbra duzzasztása, valamint a bevándorlásellenes Nemzeti Front és szavazóinak lerasszistázása után nyilván nehéz gyors önvizsgálatot tartani.

Az állítás, miszerint a tömeges bevándorlással mindenki boldog – a migráns fejlettebb országot kap, a fejlett ország meg dolgos kezeket – csak a polkorrekt tankönyvekben igaz.

Ma a francia felvételekből egy végtelenül szomorú és elszomorító ország képe bontakozik ki. A békés polgárok a zavargásokat tartják elviselhetetlennek; már a tiltakozókkal szemben is tiltakoznak. A jelentős részben bevándorló-hátterű fiatalok, sok esetben gyerekek pedig azt az államot, amelyben születtek vagy ahová a szüleik vitték őket.

– Nem az állam dolga megoldani a problémát, hogy egy tizenkét éves gyerek felgyújt egy iskolát – mondja Gérald Darmanin francia belügyminiszter. Ez csak részben – az egyes gyerek esetében – igaz. A gyerek ugyanis közismerten tünethordozó, ezúttal egy beteg társadalomé. Mindenki frusztrált, élén a rendőrrel, hogy vagy megölik a no-go zónában, vagy felelősségre vonja utóbb a belső ellenőrzés. „Ez a negyed az ő kerületük volt. Egy rettegett kerület, a város legfélelmetesebbje, talán az egész országé. A zsaruk már tudták idefelé jövet, a panelházak tetejét nézve, hogy itt mocskos dolgok történnek” – amikor pár éve először vehettük kézbe Laurent Obertone disztópiáját, a Gerillát, akkor szórakoztató nyári olvasmánynak tűnt. Idén nyáron nem az.

Csaknem húsz éve hasonló zavargásokat élt már át Párizs környéke. Az állástalan vagy alkalmi munkákból, bűnözésből, élő lakótelepi migráns fiatalok csalódottak. Mert hiába második-harmadik generációs bevándorlók, leállt „a társadalmi lift”, az ország nem nyújtja nekik, amit várnának tőle, csak a töredékük töredékéből lesz Mbappé vagy Benzema. A börtönök viszont tele vannak velük.

Nemcsak „polgártársaikat”, de az országot is gyűlölik, amely befogadta a szüleiket, a nagyszüleiket, akik még zokszó nélkül álltak a szalag mellett a Renault-gyárban vagy mosták fel a folyosót a kórházban.

Eltelt azóta két évtized, és évi négyszázezer bevándorló érkezik az országba. Egy teljes éven át terrorhullám tombolt, majd papot szúrtak le és tanárt fejeztek le, zsidót dobtak ki az erkélyről antiszemita okból, székesegyháznál gyújtogattak, bölcsődéseket késeltek meg – mind-mind migránsok. Most egyetlen incidens kellett csak ahhoz – egy rendőr lelőtt egy algériai származású fiatalt –, hogy berobbanjon a gyúanyag, átterjedve Belgiumra és Svájcra.

Az 1789-es barikádok ma a csőcseléké.

Franciaország állatorvosi lóként szemlélteti, mit nem akarunk Magyarországon: tömeges bevándorlást, no-go zónákat, zavargásokat és a mindezek alatt megroppanó államot.
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató