2024. május 06. - Frida, Ivett
EUR : 389.79
USD : 362.83
Időjárás ikon23°13°

Jöhet az buziházasság Görögországban is

A júniusban újraválasztott görög miniszterelnök, Kiriákosz Micotákisz egy tévéinterjú során úgy nyilatkozott, kormánya tervezi az "egyenlő házasság" bevezetését – jelenti a Times.

“Az azonos nemű párok házassága valamikor meg fog történni, és ez része a stratégiánknak. A görög társadalom sokkal felkészültebb és érettebb”

– nyilatkozta a miniszterelnök.

Görögországban 2015-ben vezették be az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatának intézményét. Az ország besorolása az ILGA Europe emberi jogi szervezet listáján "az LMBTQ jogokat tekintve idén nagyot ugrott", miután megtiltották az interszex gyerekek nemi szerveinek megcsonkítását.

Görögország négy helyet javított a listán, 57%-ot ért el, megelőzve az Egyesült Királyságot és Németországot is – két olyan államot, ahol már létezik az "egyenlő házasság". Összehasonlításképp, Magyarország 30%-ot kapott ugyanezen a listán.

A változás 2021-ben indult el a Görög Köztársaságban, amikor Micotákisz kinevezett egy bizottságot, hogy dolgozzon ki nemzeti stratégiát az LMBTQ jogok javítására. Azóta számos reformot vezettek be, többek között engedélyezték a véradást homoszexuális férfiak számára is, és véget vetettek a gyermekeken végzett “nemi normalizáló” műtétek gyakorlatának.

Érdekes az egész történet, mivel Micotákisz, az Új Demokrácia párt elnöke magát liberális-konzervatív, jobbközépnek tekinti...

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató