Ez a nyár – úgy látszik – nem a fapados légitársaságok udvariasságáról fog szólni.
Az első esetben egy mozgássérült férfi – Singer Viktor – a Ryanair légitársasággal utazott Milánóba múlt héten egy koncertre. A férfival a visszaúton közölték, hogy az elektromos kerekesszéke akkumulátorát nem viheti fel a repülőre.
A mozgássérült férfi ezért kártérítést és sérelemdíjat követel a légitársaságtól, mivel már többször utazott repülővel, de soha nem volt még hasonló problémája. Singer a szabályoknak megfelelően időben jelezte a légitársaságnak, hogy akkumulátoros kerekesszéke miatt reptéri segítségre lesz szüksége – számolt be az esetről az RTL Híradó.
Singer Viktor a Ryanairnél vásárolt retúr repülőjegyet Milánóba. Mint mondta, a budapesti beszállásnál még minden rendben volt. A kerekesszéke a repülő csomagterébe került, a hozzá tartozó akkumulátor pedig a fedélzetre, a fej feletti tárolóba. Ugyanakkor a visszaúton az ügyintéző már arról tájékoztatta a reptéren, hogy a szék akkumulátorát nem viheti fel a gépre.
„Megalázottan és mérgesen szállt fel” a Budapestre tartó járatra
A mozgássérült férfit végül az akkumulátor nélkül engedték felszállni a járatra. Singer Viktor a konzulátusra is telefonált, hogy megoldást találjon. Az ügyintéző nem akart tárgyalni, végül még a reptéri rendőrséget is ráhívta a férfira. Később „megalázottan és mérgesen szállt fel” a Budapestre tartó járatra unokahúga és sógornője társaságában.
A mozgássérült férfinak 160 ezer forintjába került, hogy beszerezze az kerekesszékéhez szükséges új akkumulátort. Emiatt is kártérítést és sérelemdíjat kér a Ryanairtől.
A légitársaság egyelőre nem reagált a panaszra, sem az RTL megkeresésére – derült ki az összeállításból.
A második esetben is egy mozgássérült utast ért megalázó tortúra, de már a Wizz Air egyik járatán.
A férfi azt mondta, hogy az orosz-ukrán háborúban veszítette el a lábát, és szeretne hazajutni a családjához.
A Nexta Twitter-oldala számolt be arról, hogy a Wizz Air Tel-Avivból Varsóba tartó járatáról leszállítottak egy ukrán veteránt. Az esetről videó is készült, amelyen az látható, hogy a férfi a protézise miatt nem tudott a helyére ülni. Azt mondta, hogy a háborúban vesztette el a lábát, és hazarepül a családjához Ukrajnába. A stewardessnek a hátizsákját is megmutatta, amiben csak ajándékok voltak – derült ki a felvételhez fűzött kísérőszövegből.
Mint írták, az egykori katona másfél órán keresztül állt a gép sarkában. Később elesett, és megsérült a keze. Majd két mankóval távozott. A repülőgép személyzete azzal indokolta a leszállítást, hogy a férfi nem viselkedett megfelelően. A fehérorosz hírportál az eset kapcsán kérdéseket küldött a légitársaságnak, akik egy kommentben jelezték, hogy tudnak az esetről, sajnálják, és megkezdték a kivizsgálását – szemlézte a hírt a Mandiner.
A #Ukrainian veteran was forced to leave a flight from Tel Aviv to Warsaw
— NEXTA (@nexta_tv) July 8, 2023
The man in the video could not sit in his seat because of his prosthesis. He said he lost his leg in the war and he was flying home to his family in #Ukraine.
He was crying and yelling "how am I going to… pic.twitter.com/zc55g1DKm6
