2025. november 11. - Réka
Időjárás ikon
EUR 386.25 :
USD 334.73 :

Gyurcsány: "A 2008-as válságot Gyurcsány nem okozta, hanem megoldotta"

Rosszabb év lesz 2024, mint az idei – legalábbis erre számít Gyurcsány Ferenc. A szemkilövető az ATV műsorában beszélt hétfő este.Gyurcsány szerinta 2008-as válságot „a világ okozta”, nem ő, és B...

Rosszabb év lesz 2024, mint az idei – legalábbis erre számít Gyurcsány Ferenc. A szemkilövető az ATV műsorában beszélt hétfő este.



Gyurcsány szerint

a 2008-as válságot „a világ okozta”, nem ő, és Bajnai Gordonnal közösen megoldották „három kiigazító csomaggal”.

A mostani válság pedig a Fidesz választás előtti pénzszórására vezethető vissza szerinte.

A DK elnöke szerint nyilvánvalóan baj van, aggasztó jelek mutatkoznak, mivel a kormány már a családtámogatásokhoz is hozzányúl, amit a következő évi költségvetés is megerősít. Az ellenzéki pártoknak szerinte együtt kell működniük az önkormányzati választásokon. Gyurcsány azt javasolja a DK-nak, hogy támogassák Karácsony Gergely indulását.

„Itt készülődik valami igen nehéz időszak”

– jegyezte meg annak kapcsán, hogy szerinte a költségvetés azt mutatja, hogy az oktatás és az egészségügy terén reálbérben egy hónapnyi pénzt veszítenek.

A közvélemény-kutatásokból azt olvassa ki a DK elnöke, hogy a kormánypártok a tavalyi országgyűlési választásokhoz képest félmillió választót vesztettek, és így nagyjából 2,5 millió támogatója van Orbánéknak, míg az ellenzéknek 2 millió. Az lesz a következő időszak kérdése Gyurcsány szerint, hogy elegendő lesz-e a fideszes szavazóknak az a hit, hogy Orbán megvédi őket a borzalmas világgal szemben, miközben ilyen magas itthon az infláció. „Én azt gondolom, hogy nem” – jegyezte meg.

A DK elnöke a műsorban ezek mellett bejelentette, hogy javasolni fogja a DK-nak, hogy támogassák Karácsony Gergelyt. Mint mondta, „van ennek két kellemetlen része”. Ha elfogadjuk Karácsony Gergely állítását, hogy ezekkel a pénzekkel az adományozók civil szervezeteket támogattak, ebben nincs semmi jogszerűtlen, de nem lehetett ezt átlátni.

Gyurcsány szerint nem az a végcél, hogy a DK az ellenzék legerősebb pártja legyen, hiszen azt már elérte, hanem kormányzásra törnek. Márpedig a kormányzáshoz más pártok szövetségére is szükségük lesz. „Kell, hogy legyen egy közepe az ellenzéknek” – jelentette ki.

„Mi azt gondoljuk, hogy ma leginkább nekünk van erre adottságunk, képességünk és teljesítményünk.”

A 2024-es önkormányzati választáson együttműködésre vannak utalva az ellenzéki pártok, egy-két kivétellel a DK elnöke szerint minden nagyobb városban meg fognak tudni állapodni a pártok a közös jelöltekről.

Szerinte mindenki tudja, hogy aki „Magyarországon ellenzéket támogat, megnézheti magát”, és nem sikerült „elhessegetni azt”, hogy az előválasztáson ezek a pénzek esetleg előnyhöz juttattak egyeseket.

Szóba került a 99 Mozgalom 506 millió forintos támogatásának ügye, aminek szerinte van egy kellemetlen szála is: máig nem sikerült tisztázni, hogy ezek a források az előválasztásban előnyhöz juttatták-e valamely szereplőt. Gyurcsány azonban azt gondolja, ezen már túl vannak, és „eszünk ágában sincsen a régmúlt vitáival beárnyékolni a mostani egyezségi szándékot.”

#Gyurcsány

Mutasd a hozzászólásokat!