Sokaknak okoz fejtörést, hogy mire föl olyan nagyképű a baloldal, hogy az a napi politika iránt kevéssé érdeklődőknek is szemet szúr.
Ha valaki kicsit is figyeli az országgyűlési történéseket, meg lehetne győződve arról, hogy olyan politikusok szidalmazzák, támadják a kormánypártokat, gúnyos megjegyzéseket téve rájuk, akik hosszú évek óta sikert sikerre halmoznak, széles körű elismerés övezi őket, és nem győzik számon tartani, hány választást nyertek meg, kenterbe verve jobboldali ellenfeleiket – írja jegyzetében Megyeri Dávid a Magyar Nemzet napilapban, majd így folytatja:
Egy külföldi bizonyára hitetlenkedve csóválná a fejét, ha megtudná, hogy ezek a pártok sok éve országos választáson alig tudtak babérokat aratni. Mi több, zsinórban négy országgyűlési megméretést buktak el, nem is akárhogyan.
Hát akkor mire a hatalmas mellény? Mire alapozzák a momentumos, jobbikos, LMP-s, MSZP-s, párbeszédes és DK-s önjelölt zsenik, hogy ennyire magas lóról, kioktatóan beszéljenek a miniszterelnökkel és a többi kormánytaggal?
Főként úgy, hogy a rendszerváltozás óta a leggyengébb, megdöbbentően harmatos intellektuális képességű baloldal produkcióinak lehetünk tanúi.
A talány megoldása sokkal kevesebb szellemi erőfeszítést igényel, mint egy Rubik-kocka kirakása. Arról van szó, hogy bár hihetetlenül alacsony színvonalon érvelnek, mégis úgy viselkednek, mint a protekciós diákok. Ahhoz a Kádár-rendszerbeli tanulóhoz hasonlítanak, aki úgy vélte, neki nem kell teljesítenie, mivel az iskolaigazgató főnökeinek a protezsáltja, s ha a tanár sokat ugrál, majd jól kirúgják.
Vagy olyan futballcsapat tagjainak képzelik magukat, amelynek bírói ítéletekkel kövezik ki az útját a bajnoki cím felé, úgyhogy nem is kell, hogy bármelyik játékos egy egyeneset bele tudjon rúgni a labdába.
Emiatt is érzi abszolút biztonságban az ötszázmilliós kampánypénzzel, annak eredetével, sorsával és elköltésével elszámolni nem akaró, a fővárost a csőd szélére navigáló Karácsony Gergely is. Éppoly önhitten, csúfondárosan mosolyog a jelenlegi főpolgármester, mint az a televízióban nyilatkozó, magát marokkóinak valló migráns, aki arról beszélt, hogy újból és újból megpróbálja a magyar határon való átjutást. Mi lehet közös egy budapesti balos főpolgármesterben és egy illegális bevándorlóban?
A pökhendi, felsőbbrendűségi tudattal átitatott fölényesség, a gőg, ahogy mindketten biztosra veszik, hogy felette állnak a törvényeknek, a jognak és az erkölcsnek, mivel mögöttük ott vannak a nagy hatalmú protektorok, ideológiai ügynökök, akik jól elintézik azokat, akik az útjukba állnak. Szomorú, hogy a magyar főváros vezetője és egy közönséges határsértő egy gyékényen árul, de hát nekünk ilyen baloldal jutott.
A fizikai és jogállami határok megsértéséért, áthágásáért a komplett hazai ellenzék sem megy a szomszédba. Kiérdemlik viszont a harakiri vagy szeppuku baloldal titulust, miután csupa olyan dolgot tesznek, ami tovább zsugorítja amúgy sem az egeket verdeső támogatottságukat. Hatalmas baklövést, hibát követtek el a baloldali pártok, hogy nem szavazták meg a tanárok nagy fizetésemeléséről is szóló pedagóguséletpálya-törvényt. Elfelejtkeztek arról az alaptételről, hogy bármennyi bajuk is van a kormánnyal, egy béremeléseket tartalmazó javaslatot az ellenzéknek is célszerű megszavaznia a saját érdekében.
Hát hogyan magyarázzák meg a választóik nem begőzölten jobboldalfaló részének, hogy a kedvezményeket, a kevesebb kötelező munkát, a teljesítményalapú jutalom lehetőségét, a több fizetett szabadságot és pénzt is károsnak tartják az embereknek, ha azt a gyűlölt Orbán-kabinet adja?
Azt hiszik persze, hogy a Heller-doktrína igaz, miszerint az emberek nem tudnak számolni, és ez főként a tanárokra érvényes. Hát nem, az emberek, köztük a pedagógusok nagyon is tudnak számolni, és tisztában vannak vele, hogy a néhai filozófusnő teóriája a magyarokra biztosan nem áll. Tudják: ha pár év múlva már nyolcszázezer forintot is kereshetnek, az bizony nem a megszorítások, a népsanyargatás és a jogtiprás jele.
Mint ahogy az is világos a polgároknak, hogy ha a baloldal fogcsikorgatva harcol a nekünk jogszerűen, sőt kötelezően járó, kifizetendő uniós helyreállítási és kohéziós pénzek hazánknak utalása ellen, akkor azzal nem a kormányon ütnek egy nagyot, hanem a lakosságon, így a pedagógusokon is, megfosztva őket a nagyobb bevételektől, a jobb életkörülményektől.
Azt gondolják, hogy az emberek elfelejtik ezt nekik? Hát nem esik le az eurócentes, hogy emiatt a lakosságellenes, egyben önesélyrontó akciózás miatt volt olyan kevés tüntető a szavazás alatti demonstráción?
Természetesen megvan a racionális oka, miért teszik tönkre szántszándékkal saját választási sanszaikat, miért követnek el ezzel valóságos harakirit. Az még hagyján ugyanis, hogy a dollármilliókat törvénytelenül a külföldi, főleg amerikai szponzoroktól kapták. Még ennél is végzetesebb azonban számukra, hogy a kötelező tennivalók listáját is tőlük kapják, miután ezek az óriási összegek mind felcímkézve érkeznek.
A címkékre pedig olyan utasítások vannak írva, mint a kormány megbuktatása, minden magyar siker, fejlesztés, önálló tevékenység megfúrása, de főként a pusztító és értelmetlen háború támogatása, Magyarország belekényszerítése a fegyveres konfliktusba.
Csoda-e, ha ezt a menüt a felmérések szerint a lakosság ehetetlennek találja és elutasítja – az azt összekotyvasztó internacionalista erőkkel egyetemben?
Csupán idő kérdése ezért, hogy lefagyjon az önhitt mosoly a balpárti arcokról, hisz nem csupán a hatóságok vizsgálódnak a többmilliárdos tiltott kampányfinanszírozás miatt, hanem maguk a baloldali választók is felteszik a kérdést: Komámasszony, hol a lóvé?
(Magyar Nemzet)
