2024. május 06. - Frida, Ivett
EUR : 389.79
USD : 362.83
Időjárás ikon23°13°

Sajtóértesülés: háromnapos rendkívüli kormányülés jöhet

A NATO-csúcson történtek és az ukrajnai háború értékelése lehet a napirenden.

Az atv.hu-nak kormányzati források elárulták, a héten háromnapos kormányülésre készülnek. Az előzetes tervek szerint Orbán Viktor miniszterelnök ekkor számol majd be a NATO-csúcson történtekről, a svéd NATO-csatlakozási folyamat eredményeiről, valamint értékelik majd az ukrajnai háborút is.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a kormányfő kedd reggel elutazott Vilniusba, ahova Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter valamint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is elkísérte.

Az atv.hu forrásai arra is kitértek, hogy a kormányülésen várhatóan azt is megvitatják, hogy a parlament mikor dönthet a svéd egyezmény ratifikálásáról, hiszen már csak a zárószavazás van hátra az Országgyűlésben.

Gazdaságpolitikai kérdésekre is napirendre kerülnek

Emellett minden bizonnyal áttekintik az EU-költségvetés kérdését és az uniós források helyzetét is. Idézték Navracsics Tibor területfejlesztési minisztert is, aki azt nyilatkozta az Indexnek: 

akadálymentes a 2014–2020-as időszak forrásainak biztosítása, 

 

a nyertes pályázóknak decemberig kell végezniük az elvégzett beruházásaik utáni papírmunkával, ugyanakkor Magyarország még jövőre is elszámolhat az Európai Bizottsággal, sőt a hétéves ciklus záródokumentuma minden bizonnyal 2025-re marad. Az atv.hu a Politicót idézve arról is írt,  hogy Orbán Viktor az Erasmus források ügyében sikert is elérhet. Továbbá az is sejthető, hogy napirendre kerülnek a gazdaságpolitikai kérdések is – írta a lap.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató