A papírformának megfelelően megnyerte második világbajnoki mérkőzését a magyar női vízilabda-válogatott, a házigazda Japán ellen 26–21-re győzött Bíró Attila együttese.
A mieink a nyitányon a csoport rangadóján felülmúlták Kanadát, de azért óvatosságra adott okot, hogy a tengerentúliak kedden kifejezetten szoros végeredményt hoztak össze a házigazdát 17–16-ra legyűrő Új-Zélanddal.
A megszokottakhoz híven Vályi Vanda labdaelhozatalával nyitottunk, és bár ebből a támadásból még nem voltunk eredményesek, de Máté Zsuzsanna már megtörte a jeget, majd Szilágyi Dorottya és Gurisatti Gréta is értékesített egy emberelőnyt, alaposan beragadt a házigazda (0–3).
Hanem aztán a japánok kapusa(!), Kavatasiro Juka megtörte a gólcsendet, Keszthelyi Rita büntetőjére pedig hárommal feleltek Inoue Momóék, hirtelen egál volt a simának ígérkező meccs (4–4). Hogy a negyedet előnnyel zárjuk, arról Keszthelyi és Hajdú Kata gondoskodott, előbbi kiharcolta, utóbbi bepattintotta az utolsó másodpercekben megítélt büntetőt (4–5).
A második negyed elején Arima Jumi újra egyenlített, a lendület pedig megmaradt, ebben a szakaszban hatszor is eredményes volt az ázsiai együttes (10–11), más kérdés, hogy az olló így is elkezdett kinyílni a végén a felek között, mivel Vályiék nyolcig jutottak a nyolc perc során (10–13).

A nagyszünet után kicsit stabilizálódni látszott a védekezés, ami a támadójáték megállíthatatlansága miatt hamar hétgólos fórt eredményezett Szilágyi újabb találatával (12–19), ehhez képest a játékrész végjátékát ezúttal a felkelő nap országa nyomta meg jobban, így 15–20-szal vártuk a zárást.
A negyedik nyolc percet Neszmély Boglárka védései vezették fel, úgy festett, hogy a japánok kezdenek elfáradni, ezt pedig rendre büntették Leimeter Dóráék (15–23). Hogy ezt követően jöjjenek a hibák elöl és hátul is, és hirtelen szorosnak festett újra a meccs (19–23)…
A magyar válogatott végül 26–21-re győzött, és a papírformának megfelelően megnyerte második mérkőzését is a csoportban.
VIZES VILÁGBAJNOKSÁG (FUKOUKA)
NŐI VÍZILABDA
D CSOPORT, 2. FORDULÓ
Japán–Magyarország 21–26 (4–5, 6–8, 5–7, 6–6)
Kanada–Új-Zéland 13–11 (7–4, 1–3, 3–0, 2–4)
Az állás: 1. Magyarország 4 pont, 2. Kanada 2, 3. Új-Zéland 2, 4. Japán 0
1. FORDULÓ
Magyarország–Kanada 11–10 (5–3, 2–2, 1–2, 3–3)
Új-Zéland–Japán 17–16 (5–5, 4–3, 4–5, 4–3)
(Index)
