2024. május 06. - Frida, Ivett
EUR : 389.79
USD : 362.83
Időjárás ikon23°13°

Szoboszlai Dominik szerdán mutatkozik be a Liverpoolban!

A magyar válogatott csapatkapitánya az álomszerződés megkötése után már vissza is tért Németországba.

Az FC Liverpool németországi edzőtáborozással kezdte meg a felkészülést a következő idényre, egy héten át Baden-Württembergben edzenek Jürgen Klopp játékosai.

Ismert: a hazatérő szakember 2015-ben távozott a Borussia Dortmundtól (előtte a Mainz mestere volt, érdekesség: 2001-ben úgy vette át az akkor másodosztályú csapat vezetését, hogy előző héten még játékosként próbált minél nagyobb sikereket elérni, többek között a magyar Bódog Tamással együtt), a Ruhr-vidéki együttessel két-két bajnoki címet és Szuperkupát nyert, és egy alkalommal elhódította a Német Kupát is, majd 2015-ben írt alá a 'Poolhoz, az eddigi legnagyobb siker a Bajnokok Ligája-trófea elhódítása.

Visszatérve Szoboszlaira: a magyar játékosnak alig három hét (hivatalosan július 2-án csatlakozott a 19-szeres bajnokcsapathoz) alatt fenekestül fordult fel az élete. Kezdésként azzal, hogy nem csak hogy az FC Liverpool történetének harmadik legdrágább játékosa lett (70 milllió euróért kanyarintotta alá az aláírását az ötéves megállapodásra, a listát Virgil Van Dijk vezeti 84,65 milliós árral, a második Darwin Núnez 80 milliós transzferrel), hanem a lipcsei, évi 4,2 millió eurós fizetése (mintegy 1,6 milliárd forint) is jelentősen emelkedett, hiszen megbízható források szerint a Mersey partján évi 7,8 millió fontot (csaknem 3,4 milliárd forintot) keres majd.

Emellett a közösségi oldalakon is hihetetlen népszerű lett: Liverpoolba szerződése előtt még „csak” 515 ezren követték az Instagramon, a szám az utóbbi napokban azonban már túlszárnyalta az 1 milliót is. Nem véletlen, hogy nemcsak újdonsült klubjában és nemcsak Magyarországon várják kiemelten Dominik debütálását, amelyre szerdán este fél nyolckor a német másodosztályú Karlsruhe ellen kerülhet sor, majd július 24-én (hétfőn) az ugyancsak másodosztályú Greuter Fürth ellen is bizonyíthat.

Ezt követően a Liverpool szokásos, idény eleji „haknizásra” indul kihasználva a klub hihetetlen, ázsiai népszerűségét is: július 30-án (vasárnap) a Premier Leauge-ből kipottyant, hét éve még bajnoki címet ünneplő Leicester City lesz az ellenfél, míg augusztus 2-án (szerdán) a német Bayern München ellen bizonyíthat Szoboszlai Dominik. 

Az FC Liverpool Németországban edzőtáborozó, 32 fős kerete:

Alisson Becker, Joe Gomez, Virgil van Dijk, Ibrahima Konaté, Thiago Alcantara, Luis Díaz, Szoboszlai Dominik, Darwin Núnez, Alexis Mac Allister, Mohamed Szalah, Adrián, Jordan Henderson, Cody Gakpo, Diogo Jota, Konsztantinosz Cimikasz, Andrew Robertson, Joël Matip, Stefan Bajcetic, Nat Phillips, Caoimhín Kelleher, Trent Alexander-Arnold, Marcelo Pitaluga, Conor Bradley, Bobby Clark, Ben Doak, Melkamu Frauendorf, Vítezslav Jaros, Lewis Koumas, James McConnell, Fabian Mrozek, Jarell Quansah, Calum Scanlon.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató