Kiszivárogtak T. Róbert Dániel vallomásának részletei. A férfi beismerte, hogy ő gyilkolta meg párját egy angyalföldi lakásban. T. Róbert beismerő vallomásában arról is beszélt, hogy nem adott kellő szabadságot Petrának.
T. Róbert Dániel teljes körű beismerő vallomást tett a gyanúsítotti kihallgatása során. A 24.huértesülése szerint a férfi elismerte, hogy nem adott kellő szabadságot a lánynak a kapcsolatában, és állítása szerint ő akart szakítani Petrával.
T. Róbert Dániel akár 15 évet is kaphat, a letartóztatás elrendeléséről várhatóan holnap dönt az ügyben eljáró nyomozási bíró.
Öngyilkos akart lenni
Budapest XIII. kerületében, egy Véső utcai lakásban 2023. július 13-án éjjel holtan találtak egy fiatal nőt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett miatt rendelt el nyomozást, a feltételezett elkövető ellen elfogatóparancsot adtak ki. A hatóságok mellett az alvilág és a fejvadászok is keresték a 27 éves barátnője meggyilkolásával gyanúsított férfit.
KÉSŐBB KIDERÜLT, HOGY A FÉRFI BRUTÁLISAN MEGVERTE, MAJD ÖSSZESZURKÁLTA M. PETRÁT, AKI SÉRÜLÉSEIBE AZONNAL BELEHALT.
Kedden kora délután véget ért az ötnapos hajsza, a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály egységei elfogták T. Róbertet, a XIII. kerületi emberölés gyanúsítottját.
A keresett férfit a Római parton látták, erről több bejelentés is érkezett a BRFK-hoz. Ezt követően több egység is a helyszínre érkezett, megkezdték a helyszín szisztematikus átvizsgálását. Az öt nappal később elfogott férfi a kihallgatásán elmondta, hogy öngyilkos akart lenni, a bűncselekmény elkövetése után az Északi vasúti összekötő hídra ment fel, majd egy romos épületben bujkált – nem messze onnan fogták el a rendőrök. A bűncselekményt beismerte, teljes körű, feltáró beismerő vallomást tett
– mondta Csécsi Soma rendőralezredes, a BRFK szóvivője.
Csécsi Soma hozzátette: a férfi kihallgatásán azt is elmondta, amikor a bűncselekményt elkövette, elmenekült tett színhelyéről, de onnan az utcára érve azt tapasztalta, hogy esett az eső, így visszament a lakásba, ahol a bűncselekményt elkövette, magához vett egy esernyőt, majd távozott.
(Index)
