2025. november 11. - Márton
Időjárás ikon
EUR 383.16 :
USD 331.2 :

A magyar alkotmány a kötődés alkotmánya, szemben a liberális alkotmányokkal 

Magyarországra rátérve Orbán arról beszélt, hogy a rendszerváltás húsz zavaros éve után új korszakot nyitottunk 2010-ben, ami szellemi és gazdasági alapjai is vannak.Ennek a szellemi alapja a mag...

Magyarországra rátérve Orbán arról beszélt, hogy a rendszerváltás húsz zavaros éve után új korszakot nyitottunk 2010-ben, ami szellemi és gazdasági alapjai is vannak.

Ennek a szellemi alapja a magyar Alaptörvényt, ami abból indul ki, hogy van egy hely (ország), egy közösség (nemzet), és egy életmód (kultúra, történelem és nyelv), ami a miénk.

Az emberi életben azok a legfontosabb dolgok, amiket egyedül nem lehet megszerezni, ezért van a mi az alkotmányunk középpontjában – jelentette ki, majd példaként a békét, a családot, a barátságot és a közösségi szellemet sorolta fel a kormányfő, majd hozzátette, aki egyedül van az magányos,

EZÉRT A MAGYAR ALKOTMÁNY A KÖTŐDÉS ALKOTMÁNYA, MÍG A LIBERÁLIS ALKOTMÁNYOK NEM MEGERŐSÍTENI, HANEM GYENGÍTENI AKARJA A KÖZÖSSÉGET – VÉLI.

#Élő #Tusványos #Orbán Viktor