„A semmittevés nagymestere egyetlen dolgot vitt véghez a főpolgármesterré választása óta: főnökével, Gyurcsánnyal és a haverjaikkal kiürítették Budapest kasszáját” – fogalmazott az FTC elnöke.
Úgy tűnik, Kubatov Gábornál végleg betelt a pohár Karácsony Gergely városvezetése miatt. Az FTC elnöke már korábban is erős kritikákkal illette a főpolgármestert, legutóbb akkor, amikor forgalmi dugók miatt hatalmas kocsisorban kellett vesztegelnie. A Fradi elnöke ekkor kiemelte, hogy
még a legkisebb utcákban is hatalmas kocsisorok állnak.
Most ismét a Facebookon bírálta a főpolgármestert: „Karácsony Gergely »csődgondnok úr« méltán szerepelhetne a Barbie-filmben… mondhatjuk úgy is, hogy nem túl okos”.
Hozzátette: „A semmittevés nagymestere egyetlen dolgot vitt véghez a főpolgármesterré választása óta: főnökével, Gyurcsánnyal és a haverjaikkal kiürítették Budapest kasszáját és 214 milliárd forintból sikerült -90 milliárdot csinálniuk.”
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
