Magyar külpolitika, mint olyan, nincs, mondja Eörsi, aki a külpolitikában pont ugyanolyan kártékony volt, mint évtizedekkel korábban országló névrokona, a másik Mátyás.
Mindent alárendeltek egy vélt belpolitikai térfoglalásnak – interjú készült a volt SZDSZ-es külügyérrel, Eörsi Mátyással, amit a Mandiner szemlézett.
„Ön szerint a magyar diplomácia tudatosan és direkt provokál?
Magyar külpolitika, mint olyan, nincs. Mindent alárendeltek egy vélt belpolitikai térfoglalásnak. Amiről azt gondolják, hogy azzal meg lehet osztani Magyarországot, és amiről azt gondolják, hogy azzal a saját törzsszavazóikat magukhoz tudják láncolni, megteszik, bármi is az ára. Lehet ennek az ára egy elvesztett háború Ukrajna számára, lehetnek az elvesztett euró-milliárdok, amelyeket Brüsszel nem fizet ki a kormány miatt. Lehet bármi, ha nekik úgy tűnik, valami számukra belpolitikailag előnyös, akkor meglépik. Magyarország nemzeti érdekei Európában és azon kívül nem érdekli őket. Ezek nem számítanak.
Akkor a magyar külügynél is végleg befellegzett a diplomáciának?
A külügyminiszter munkaköri leírásában a jelek szerint nem az van, hogy a magyar érdekeket képviselje külföldön, hanem az, hogy Orbán Viktor személyes hatalmi érdekeit képviselje külföldön és belföldön is. Ebben az értelemben Szijjártó Péter jól végzi a munkáját. Szerintem viszont az egész kormányt ki kellene rúgni. Én gyerekkoromtól kezdve, nem emlékszem arra, hogy egy kormány ennyire figyelmen kívül hagyta volna a nemzeti érdekeket a saját politikai céljai érdekében.
Mi jellemezte a magyar diplomáciát az "Orbán-rezsim" (Sic!) előtt?
Magyarországnak három nagy célkitűzése volt. Az egyik az euroatlanti integráció, ami abban az értelemben megvalósult, hogy tagjai lettünk az Európai Uniónak és a NATO-nak. De azért itt nem csak a tagság volt a cél, hanem az is, hogy ezeknek a szervezeteknek megbízható, konstruktív tagjai legyünk, ahol Magyarország tekintélyt vív ki, ami lehetővé teszi az ország számára, hogy a mozgásterét bővítse, gazdaságilag előnyös pozíciót harcoljon ki.
Tagok vagyunk ugyan, de a többi már nem valósult meg. A másik cél az volt, hogy a határon túli magyarság stabil körülmények között tudja a nemzeti identitásának megfelelő életét folytatni, és ehhez támogatást kapjon a magyar kormánytól. Ez nem valósul meg. Minden országban kizárólag Orbán »kliensei« kapnak támogatást, nem kérdezik meg őket semmiről, a hátuk mögött zajlik a politika.
A harmadik cél pedig az volt, hogy a szomszédos országokkal a lehető legjobb viszonyt kell kialakítani. E célokból semmi sem valósult meg. Meg kell jegyeznem azt is, hogy 2010 előtt ezekben a célokban a nagyobb magyarországi pártok között – függetlenül attól, hogy ki volt kormányon és ellenzékben – konszenzus volt.
Ez nem csak azért volt fontos, mert nem kellett egymással vitatkozni mindenen, hanem akkor egy olyan ország képét mutatta Magyarország, amelynek a partnerei megbízhattak az országban, függetlenül attól, hogy »A« vagy »B« párt nyeri meg a választásokat. Tudták, hogy Magyarország teljesen megbízható partner. Ez teljesen felborult.
Magyarországra ma semmilyen területen nem tudnak számítani, és ennek az árát természetesen a magyarok fizetik meg azzal, hogy mi sem tudunk senki másra számítani. Utolsó partnerünk Lengyelország maradt, amelyik továbbra is annyiban szövetségese a kormánynak, hogy egymást védik az Európai Bizottság előtt, de a bizalmi kapcsolat az orosz-ukrán háború miatt végérvényesen, de legalábbis hosszú időre megszakadt.
Hová vezet mindez?
Oda, hogy az ország remélhetően fölébred. Annál hatékonyabb manipulációt, mint amit a jelenlegi hatalom művel – azt hiszem –, Goebbels óta senki nem tudott bemutatni Európában. Napjainkban a magyar társadalom egészen magas szinten művelt eszközökkel rútul be van csapva, de ez egyszer le fog lepleződni, és akkor elzavarják majd ezt a kormányt. Aztán ismét neki lehet állni újra fölépíteni Magyarország nemzetközi tekintélyét, megbízhatóságát.”
