„Ez a festett, kikiricssárga hajú fasz ott ült végig azon a bizonyos tusványosi beszélgetésen.
Persze lekuporodva, kvázi elbújva, de ott volt. És pontosan tudja, nem én mondtam, amit most, a külügyminiszterrel »interjúzva« nekem tulajdonít.
És senki egyetlen pillanatig ne gondolja, hogy hibázik, ó, dehogy! Csak ha a külügyminiszternek azt hazudja, hogy én mondtam, amit nem mondtam, akkor őt nehezebb helyzetbe hozza, lévén mégis csak egyike volnék az alapítóknak. Úgyhogy hazudik, aljas és becstelen módon, aztán utólag odabiggyeszt egy bocsánatkérést.
Elmész te a picsába, Fábián, a festett hajaddal meg a tenyérbemászó pofáddal együtt.”
(Bádog.blog)
Az előzményekről annyit, hogy a nevezett Telexes irdancs az esztergomi MCC-fesztiválon a külügyminiszterhez pofátlankodva interjút kért és kapott, és az alkalmat kihasználva – ahogy őfeléjük lenni szokás – már a kérdésével is hazudott. Az ominózus kijelentés ugyanis nem Bayernak tulajdonítható, hanem az erdélyi Borbély Zsolt Attila közíró felszólalásában hangzott el.
Az alattomos interjút itt tekintheti meg:
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
