2024. június 15. - Jolán, Vid
EUR : 397.66
USD : 371.92
Időjárás ikon26°13°

Szalai Ádám panaszt tett a gyanúsítása ellen, de az ügyészség lesöpörte azt

A magyar futballválogatott volt csapatkapitánya még 2022 decemberében keveredett verekedésbe egy budapesti szórakozóhely előtt, amikor egy, a barátaival arra sétáló 21 éves férfi arra kérte a labdarúgó öccsét, hogy készítsen róluk egy közös képet, aki azonban visszautasította ezt.

Ezt követően alakult ki szóváltás, ami végül tettlegességig fajult. Szalai később azt mondta, csak az öccsét akarta megvédeni. „Egy rúgással eltávolítottam a testvéremtől az üvöltöző embert” – fogalmazott utána.

Ebben az ügyben van most egy pici fejlemény: a 24.hu híre szerint ugyanis védője hiába hivatkozott jogos védelemre, és nyújtott be panaszt a gyanúsítás ellen, az ügyészség nem fogadta el azt, a kerületi ügyész az iratokat megvizsgálta, és arra jutott, hogy a panasz nem alapos, ellenben a gyanú megalapozott. A rendőrség Szalait súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítja.

Szalai Ádámot az ügy miatt júniusban hallgatták ki újra, ezután módosították a gyanúsítást súlyos testi sértés kísérletére. Korábban garázdasággal és könnyű testi sértéssel gyanúsították meg a labdarúgót.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató