2024. május 08. - Mihály
EUR : 389.06
USD : 361.45
Időjárás ikon17°14°

Életét vesztette egy fiatal nő az Ozora Fesztiválon

Életét vesztette egy fiatal nő az Ozora Fesztivál területén – erősítette meg kedden a TEOL.hu értesülését a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

A rendőrségre augusztus 6-án, vasárnap reggel nyolc óra körül érkezett jelzés arról, hogy az Igar-Dádpusztán lévő fesztivál fás-bokros területén egy nő holttestére bukkantak. Megállapítást nyert, hogy az elhunyt egy 34 éves belga állampolgár. A helyszínen idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel. Az ügyben a Sárbogárdi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított, mely jelenleg is folyamatban van – tájékoztatott a vármegyei főkapitányság.

Az elektronikus zenei fesztivált július 31. és augusztus 6. között tartották meg.

Az előadók között számos, a psytrance zenei szcénában elismert név, formáció szerepelt. Az évről évre megrendezendő fesztiválra nemcsak az előadók nagy része, de a fesztiválozók jelentős része is külföldről érkezik. A 2004 óta megtartott underground zenei fesztiválon az idén a résztvevők száma – nem hivatalos – információink szerint  rekordot döntött és az ötvenezret is meghaladta.

(TEOL.hu)


Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató