Kampányrendezvényén gyilkolták meg az egyik ecuadori elnökjelöltet. Fernando Villavicencio szerdán egy iskolában tartott gyűlést Quito városában, az épületből kifelé jövet pedig fejbe lőtték, írja a BBC.

A gyilkosságot a jelenlegi elnök, Guillermo Lasso – aki nem indul újra – erősítette meg, és azt mondta, az nem marad büntetlenül.
A gyanúsított szintén meghalt, miután lövöldözésbe kezdett a biztonságiakkal.

A Kolumbia és Peru közé ékelődő, Magyarországnál háromszor nagyobb, 18 milliós lakossággal rendelkező országban felfutóban vannak az erőszakos cselekmények, melyekért a Guillermo Lasso elnök vezette kormányzat az Andok hágóin keresztül folytatott kokaincsempészetben érdekelt bandákat teszi felelőssé.
A kartellek növekvő jelenléte központi témája az idei elnökválasztási kampánynak, maga Villavicencio is a biztonság és a korrupció elleni küzdelem mellett kampányolt. Pár nappal ezelőtt azt is mondta, egy kokaincsempészettel foglalkozó banda vezetője megfenyegette őt.
Az elnökválasztás első fordulóját augusztus 20-án tartják.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
