Kiverte a biztosítékot egy argentín gyorsétterem, miután az „Anne Frank” hamburgerük mellé „Adolf” sajtot és baconos sült krumplit kínáltak a vendégeknek – számolt be a Vice. A közfelháborodás azután kezdődött, hogy a Rafaela Zsidó Közösség Facebook-oldala augusztus 1-jén „a legmélyebb rosszallását és felháborodását” fejezte ki a menüvel kapcsolatban, kérve, hogy a Honky Donky étterem
távolítsa el a holokauszttal kapcsolatos elemeket, különösen azokat, amelyek Hitlerre, Mussolinire és Anne Frankra utalnak.
Ariel Rosenthal, a Rafaelai Zsidó Hitközség képviselője a helyi médiának elmondta, hogy márciusban értesültek először a felkavaró marketingkampányról, és hogy beszéltek a tulajdonosokkal, akik azt mondták, hogy eltávolítják az étlapról a menüpontokat – de aztán mégsem tették.
„Nem értjük, miért késlekedtek ezzel. Mélységesen sajnáljuk ezt az esetet, és reméljük, hogy az ügyet átgondolják”
– nyilatkozta Rosenthal.
Nem sokkal később a Honky Donky a helyi média által közzétett képernyőmentések szerint Instagram-sztorijában bocsánatot kért a menükért, és bejelentette, hogy a tételeket „a béke és az emberi jogok védelmezőinek neveire” fogják átnevezni, mint például „Mahatma Gandhi, Martin Luther King, Dalai Láma, Barack Obama, Teresa de Calcuta, Carlos Mujica, Nelson Mandela, Mijail Gorbacsov.” - írta a mandiner.hu.

Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
