2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

A Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok elhagyják az EU-t

A Soros György által alapított Open Society Foundations (OSF) szinte teljesen kivonul az Európai Unióból – tudta meg a Szabad Európa. Döntésüket azzal indokolták, hogy az Európai Unió intézményei...

A Soros György által alapított Open Society Foundations (OSF) szinte teljesen kivonul az Európai Unióból – tudta meg a Szabad Európa. Döntésüket azzal indokolták, hogy az Európai Unió intézményei és kormányai sokat költenek azokra a témákra, amikkel az OSF is foglalkozik, ezért ezentúl a világ más pontjaira fókuszálnak, ahol hatékonyabb lehet a működésük.

Múlt pénteken minden olyan magyarországi szervezet levelet kapott az intézménytől, amely részesül a Nyílt Társadalom Alapítványai támogatásából, a magyar partnerszervezetek ebből értesülhettek arról, hogy a szervezet lényegében megszünteti tevékenységét az Európai Unióban, és a világ más részeire helyezi át a forrásait.

A levélben idézik az igazgatótanács döntéséről szóló tájékoztatót is, e szerint az OSF vezetése „radikális stratégiai irányváltásról döntött”, annak érdekében, hogy a szervezet forrásai a lehető legnagyobb hatást tudják elérni. Így az OSF Európai Unión belüli tevékenységének „nagy része” megszűnik, és az eddig Európába szánt forrásokat a világ más részeire összpontosítják, míg az európai erőforrások „rendkívül korlátozottak” lesznek.

A döntést azzal indokolták, hogy az uniós intézmények és kormányok jelentős összegeket fordítanak az emberi jogok, a szabadság és a sokszínűség témáira, ezek pedig épp azok a területek, amelyeken az OSF is aktív. Azt írták, a jövőben Európára csak a „nagy, globális témákban betöltött szerepével összefüggésben” koncentrálnak majd.

 

#Soros-terv #Soros György

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!