2024. február 22. - Gerzson
EUR : 387.99
USD : 359.25
Időjárás ikon12°

Pár órán belül két orosz tábornok is rejtélyes körülmények között meghalt

Alig néhány óra különbséggel jelentették be két orosz tábornok, Gennagyij Zsidko vezérezredes és Gennagyij Lopirev altábornagy halálát. Egyikük az ukrajnai orosz csapatok főparancsnoka volt több hónapon át, míg a másiknak már évek óta zűrös ügyei voltak. A halál konkrét oka mindkettejük esetében homályos.

Az 57 éves Gennagyij Zsidko halálát Mihail Degtyarjov, Habarovszk kormányzója jelentette beszerda este a Telegram-oldalán. Közlése szerint a tábornok régóta beteg volt, ez végzett vele Moszkvában. 

Zsidko még a szíriai polgárháborúban szerzett érdemeket magának, 2017-ben megkapta például a lehető legnagyobb elismerést, az Oroszország Hőse kitüntetést is. 2021 novembere és 2022 júliusa közt az orosz védelmi miniszter helyettese is volt, mindeközben pedig az ukrajnai hadművelet parancsnokává is megtették.

Az utóbbi tisztségbe – sajtóhírek szerint – 2022 áprilisban nevezték ki, és emiatt a nyugati szankciós listákra is felkerült, de csak pár hónapig maradt a parancsnoki székben. Végül Szergej Szurovikin tábornok váltotta őt a hadművelet parancsnokaként, miután Ukrajna egy sikeres ellentámadást hajtott végre Harkivban és Herszonban tavaly ősszel. 

A leváltása után Zsidko eltűnt a nyilvánosság elől, azóta nem sokat lehetett tudni róla. A halálával kapcsolatban a Kreml egyelőre nem nyilatkozott a Newsweek szerint.

Meghalt az FSZB tábornoka is 

Pár órával Gennagyij Zsidko halála után számoltak be egy másik orosz tábornok, Gennagyij Lopirev haláláról. Ezt a hírt először a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség szerint a Rjazanyi terület egyik tisztviselője, Viktor Boborikin jelentette be. Mint írták, 

LOPIREV A BÖRTÖNBÜNTETÉSÉT TÖLTÖTTE A RJAZANYBAN, MIELŐTT MEGHALT.

A tábornok szintén fontos beosztásokat töltött be korábban, többek közt a vezetője volt az orosz titkosszolgálat (FSZB) észak-kaukázusi részlegének is. Még 2016 őszén derült ki, hogy Lopirevet korrupció gyanúja miatt őrizetbe vették, ugyanis több millió rubelnyi nagyságrendben fogadhatott el kenőpénzt (egy házkutatáson körülbelül 1 milliárd rubelt, vagyis akkori értéken számolva nagyjából 4,5 milliárd forintot találtak meg nála).

2017-ben tíz év börtönbüntetésre, valamint 150 millió rubelnyi pénzbírság megfizetésére ítélték (a korrupció mellett egyébiránt illegális fegyverviselés miatt is felelősségre vonták). A büntetést később kismértékben csökkentették, de azóta börtönben ült. 

Az ő halálának konkrét okáról ugyancsak keveset lehet tudni. A RIA Novosztyi szerint Viktor Boborikin mindössze annyit mondott, hogy Lopirev hirtelen megbetegedett, és bevitték ugyan a rjazanyi regionális kórházba, de nem tudták megmenteni az életét.

 

(Index)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató