2023. december 04. - Barbara, Borbála
EUR : 380.17
USD : 348.84
Időjárás ikon-4°

Orbán Viktor: Nagy dolgokra voltunk, vagyunk és leszünk hivatottak

– Akik nem foglalkoznak hadiiparral, azt gondolhatják, hogy futunk az események után, azonban már 2017-ben meghoztuk az első döntéseket – jelentette ki Orbán Viktor a német hadiipari óriás, a Rheinmetall zalaegerszegi gyáravatóján. A miniszterelnök elsőként azokat köszöntötte, akik felépítették az üzemet, és azokat, akik ott fognak dolgozni.

– Minden, amit itt látnak, hamarabb történt, mint ahogy a többiek rájöttek arra, hogy erre szükség van

– tette hozzá. Mint mondta, Magyarországnak fürgének és előrelátónak kell lennie.

A kormányfő péntek reggeli rádióinterjújában is kitért rá, hogy részt vesz a gyáravatón. Ezután visszatekintett a magyar védelmi képességek leromlásának két évtizedes korszakára, majd leszögezte: 

a békéhez erő kell, Magyarországnak hadiipart kell kiépítenie, és ebben a folyamatban fontos szerepet tölt be a német vállalat.

Made in Hungary

– Másfél évvel ezelőtt is itt álltunk. Ami azóta történt, önmagáért beszél. Elkészült a gyár, amelynek az épületét tavaly tavasszal adtuk át. Magyar földön, magyar szakmunkások és magyar mérnök által készült minden. Made in Hungary a szó minden értelmében – fogalmazott a miniszterelnök a gyáravatón.

Mint mondta, ezt a gyárat magyar munkások és mérnökök fogják működtetni. – Ezt akkor is tartsuk észben, amikor az oktatást kritizáljuk – jegyezte meg.

Orbán Viktor jelezte azt is, hogy itt nemcsak gyártás van, hanem mérnökök képzése és kutatás-fejlesztés is zajlik.

– Gyártás és kutatás-fejlesztés egy helyen. Zalaegerszeg olyan hely lett, ahonnan a hadiipart és az elektronikát illetően jól lehet látni a jövőt – húzta alá.

Harci drónok és lőszerek is készülnek hazánkban

A miniszterelnök bejelentette, hogy 

egy izraeli céggel vegyesvállalatot hoznak létre harci drónok gyártására. 

– Itt nem állunk meg. Jövőre Várpalotán a Rheinmetall lőszergyára fog működni. Egy éve adtuk át az Airbus gyulai gyárát, ahol harci helikopterekhez készítenek alkatrészeket – ismertette. A kormányfő kiemelte, hogy az elmúlt évek válságai ellenére nem adta fel hazánk, hogy önálló védelmi ipara legyen, a háború pedig csak megerősítette az eltökéltséget. – Idén a védelmi kiadások elérik a nemzeti össztermék két százalékát, ezt a szintet jövőre is tartani fogjuk – húzta alá Orbán Viktor.

Elmondta, hogy a magyar hadi erények régi időkre nyúlnak vissza. 

A békéhez erő kell. Lelki, gazdasági és katonai erő. Lelki, hogy ellenálljunk a háborúpártiaknak, hogy belepréseljenek minket a háborúba. A gazdasági erő ahhoz kell, hogy túllendüljünk a háború és a szankciók okozta károkon. Katonai erőre pedig azért van szükségünk, hogy mindenki láthassa: háborús időkben is meg tudjuk őrizni Magyarország békéjét és biztonságát

– mutatott rá a kormányfő.

A miniszterelnök végül köszönetet mondott Zalaegerszegnek, hogy otthont adott a beruházásnak. Mint mondta, „legyen ez a bizonyítéka annak, hogy mi, magyarok nagy dolgokra voltunk, vagyunk és leszünk hivatottak”.

– A Jóisten mindannyiunk felett, Magyarország mindenek előtt! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok – zárta beszédét Orbán Viktor. 

(MNO)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató