Egyes sajtóorgánumok szerkesztőségei nem értették (vagy inkább cinikus értetlenséget színleltek) az augusztus huszadikai ünnepi tűzijáték lezárásaként feltűnő kereszt ürügyén. Gyorstalpalóval segítünk nekik a saját valóságukon túli világ megértéséhez, hogy ne csak a láthatót lássák, hanem azt is, ami elsőre “láthatatlan”.
A kereszt sokkal több mint egy kiüresedett manifesztum, amelyet a politika azért még felhasználhat ahhoz, hogy újból és újból megerősítse magát. A kereszt felmutatása ma már, amikor minden evilági erejét elvesztette, elvették tőle, többé nem a vezér, a duce által vezényelt fekete mise kelléke, de nem is a politikai okkultizmusé, hanem egy közösség, jelen esetben a magyar nép reményének és hitének dekrétuma – írja Lánczi Tamás a Mozgástér blogon.
Ahogyan Pilinszky írja: “az egyedül lehetséges haza jóhíre”.
Ez pedig nem az ember bűnös indulataival, fanatizmusával életre hívott “Isten országa”, “Mennyei királyság”, amelyben a kereszt semmi más, csak puszta legitimáció. A kereszt itt és most (az, ami eredetileg volt, amivé eredetileg vált) üzenet hívő és hívő között arról, hogy nem vagyunk magunkra hagyva bűneinkkel és az élet minket gyötrő nehézségeivel.
Mindezek mellett megjelenése kinyilatkoztatás is a hitetlen felé az evangéliumról, az örömhírről. A kereszt formája – amely egyben a lényege, szubsztanciája is – misztikus értelemben egyszerre rugaszkodik el a földtől és tör az égbolt felé (azzal az ambícióval, hogy átszakítsa azt) és száll alá a por, a sár, vagyis az ember irányába (azzal az ambícióval, hogy megszólítsa, elérje őt magányában).
De más feladata is van: horizontálisan, a két ágával a két égtáj irányába kinyúlva összeköti az embert a felebarátaival és a testvéreivel.
A keresztben rejlő kettős sugallat és ígéret erőt ad annak, aki hajlandó alázattal felnézni rá. Ez sokak számára jelenthet vigasztalást és örömöt.
Ezt pedig közösségi érzésnek nevezzük és nem tömegpszichózisnak – írja Lánczi.
