Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emeltek vádat két férfi ellen, akik brutális módon bántalmazták egy ismerősüket tavaly októberben egy budapesti lakásban, majd órákig hagyták szenvedni. A magatehetetlen állapotba került férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe
– közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn.
A vádirat szerint a két férfi 2022. október 9-én késő estétől egy VIII. kerületi lakásban italozott régi ismerősével.
Az éjszaka szóváltás alakult ki közöttük, eközben az egyik férfi ököllel arcon ütötte és a földre lökte a sértettet. Ezután csatlakozott hozzá társa is, együtt bántalmazták tovább a sértettet: felváltva ütlegelték, rugdosták a földön fekvő férfit.
A sértett a bántalmazás után még órákig feküdt a földön, közben többször is jelezte a vádlottaknak, hogy rosszul van. Ők ennek ellenére csak másnap, kora délután hívták a mentőket a sérülthöz, aki azonban a segélyhívás után perceken belül, még a mentők megérkezése előtt meghalt.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.