2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Donald Trump tárgyalását a republikánus előválasztás szuperkeddje előtti napra tették

A vád szerint a volt elnök és társai bűnszervezetben próbálták megváltoztatni a 2020-as elnökválasztás eredményét.Donald Trump volt amerikai elnököt és vádlott-társait jövő szerdára idézték be a ...

A vád szerint a volt elnök és társai bűnszervezetben próbálták megváltoztatni a 2020-as elnökválasztás eredményét.

Donald Trump volt amerikai elnököt és vádlott-társait jövő szerdára idézték be a bíróságra a Georgia állambeli Atlantában, hogy ismertessék velük a 2020-as választásokkal kapcsolatos vádakat – közölte az illetékes bíróság hétfőn. A hivatalos iratokból kiderül, hogy Donald Trumpnak a kora délelőtti órákban kell megjelennie a bíró előtt, majd negyedórás időközönként a vele együtt megvádolt korábbi munkatársainak. 

A vádirat ismertetése egészen a délutáni órákig tart majd.

Múlt héten mind a 19 vádlott jelentkezett a Fulton megyei börtönben, ahol bűnügyi nyilvántartásba vették őket.  A volt elnököt és társait azzal vádolja Georgia állam Fulton megyéjének kerületi ügyésze, hogy bűnszervezetben próbálták megváltoztatni a 2020-as elnökválasztás eredményét az államban, amikor a többi között az eredmények többszöri felülvizsgálatát próbálták elérni csalások megalapozott gyanújára hivatkozva.

A 2020-as elnökválasztással kapcsolatos szövetségi büntetőügyben szintén hétfőn jelölte ki az illetékes washingtoni bíró az első tárgyalási napot 2024. március 4-re.Tanya Chutkan bíró ezzel elutasította Donald Trump védőinek kérését, hogy az első tárgyalást a 2024-es elnökválasztás után tartsák meg. A bíró ugyanakkor két hónappal az ügyész által javasolt januári időpont utánra tűzte ki az első tárgyalás időpontját.

(MTI)

 

#Donald Trump

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!