2024. február 28. - Elemér
EUR : 389.02
USD : 358.44
Időjárás ikon15°10°

A volt szlovák külügyminiszter szerint Fico odaadná Dunaszerdahelyt és környékét Magyarországnak

Rastislav Káčer a 2022 szeptembere és 2023 májusa között külügyminiszterként tevékenykedő diplomata, egykori amerikai, magyarországi és csehországi nagykövet többször is gyalázta Orbán Viktort és kormányát. 

Szerinte például pszichiáter kellene annak, aki elhiszi, hogy az aggastyán Soros Györgynek ördögi terve van, a magyar kormány mintha a Kreml kézikönyve szerint érvelne, Putyin ukrajnai győzelme esetén Magyarország ráhajtott volna Kárpátaljára, a Fidesz gyűlésén jelen lenni meghívottként pedig olyan volt, mintha a 30-as években a német náci párt kongresszusán lett volna. A bunkó politikus ráadásul Orbán Viktort elküldte a faszba.

A részben magyar származású Káčer most a pozsonyi, libsi lapnak, a Denník N-nek adott interjút.

 

Néhány részlet az interjúból:

A politikába a szeptemberi választás után se akar visszatérni, 2022-ben is csak azért vállalta a feladatot, nehogy az ország közelebb sodródjon Orbán irányvonalához.

Robert Fico, a hatalomba éppen visszatérni készülő korábbi miniszterelnök

győzelme esetén a magyarok javára lemondana Dunaszerdahelyről és környékéről a nyugalomért cserébe, hogy meglegyen a saját autokrata állama a Tátra alatt.

Amikor Novák Katalin magyar köztársasági elnök Pozsonyban a „mi magyarjainkról” beszélt, úgy érezte, tőrt döfnek a szívébe. „Maguknak itt nincsenek semmilyen magyarjai, ezek a mi magyarjaink, büszkék vagyunk rá, hogy itt élnek, és megteszünk mindent, hogy komfortosan érezzék magukat, mint otthon.” – gondolta akkor.

A szeptember 30-i szlovákiai parlamenti választás nagy kérdése, hogy az orosz-ukrán háborúban békepárti irányvonalat képviselő Robert Fico 2018 után visszatér-e miniszterelnökként a hatalomba. A felmérések szerint a legnagyobb esélyese még mindig a Fico vezette Smer, de jön fel rá a liberális Progresszív Szlovákia. A Smer hatalomra jutása esetén akár összeállhat egy kelet-közép-európai tengely Orbánnal, Ficóval és Aleksandar Vučić szerb elnökkel.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató