2025. december 27. - János
Időjárás ikon -1° -3°
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Indulnak a cselédeink: firkálással kezdődött a nap

Kis szünet után újra belelendült az ellenzéki párt.

A Momentum Mozgalom politikusai hétfőn reggel 7-kor a Belügyminisztérium épülete előtt akcióztak, vagyis lefújták az aszfaltot távozó pedagógusok neveivel. Mint kiderült, Tóth Endre, a Momentum országgyűlési képviselője azt mondta: 30 olyan pedagógus nevét fújták fel a járdára, akik elhagyták a pályát. A Belügyminisztérium bejáratához ezeket írták: 

„Oktatás sírásói”, „Elüldöztétek a tanárainkat”. 

Az akció után a rendőrök igazoltatták a képviselőket, de atrocitás nem történt.

Hangsúlyozzák: Tóth Endre szerint az infláció felfalta a pedagógus béreket, és hiába volt apró korrekció a fizetésekben, a pedagógusok reálbére csökkent. Szerinte „kiábrándító és kétségbeejtő”, hogy nem lesz elég szakos pedagógus az iskolákban.

Kiemelik, hogy a nyári szünetben a demonstrációk szüneteltek, de „azt már korábban lehetett tudni, hogy szeptembertől újra kezdődnek a másfél éve tartó tiltakozások”.  A komcsik megjegyzik:

az előző tanév végén a diákok, pedagógusok hangsúlyozták, hogy az ellenállást nem fogják abbahagyni, több hídfoglalást és országjárást ígértek. 

A kritikusok szerint a tiltakozásokra azért van szükség, mert „a kormány tönkreteszi az oktatási rendszert azzal, hogy a pedagógusok keveset keresnek, csökken a szabadságuk, közben a munkaterheik nem enyhülnek”. Legközelebb szeptember 15-én lesz tüntetés a Kossuth téren.

 

#Momentum

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!