2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Moszkva közölte Ukrajna ellentámadásának veszteségeit

Ukrajna súlyos veszteségeket szenvedett az Oroszország elleni nyári ellentámadásának három hónapja alatt, de a frontvonal egyetlen részén sem sikerült elérnie céljait – jelentette Szergej Sojgu o...

Ukrajna súlyos veszteségeket szenvedett az Oroszország elleni nyári ellentámadásának három hónapja alatt, de a frontvonal egyetlen részén sem sikerült elérnie céljait – jelentette Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.

A kijevi erők több mint 66 ezer katonát és több mint 7600 nehézfegyvert veszítettek azóta, hogy június elején megindították az előrenyomulásukat – közölte kedden az orosz tisztségviselő.

A kolosszális ember- és eszközveszteségek ellenére az ukrán kormány folytatja a hadműveletet, mert kétségbeesetten kell valamilyen sikert felmutatnia nyugati támogatóinak – állította Sojgu. A legfeszültebb a helyzet továbbra is Zaporozsjei területen, ahol Kijev a stratégiai tartalékaiból nyugati kiképzők segítségével kiképzett dandárokat vetett be – mondta a miniszter.

Részleteket közölt a különböző irányú ukrán támadások visszaverésében részt vevő orosz katonai egységekről, mielőtt kudarcnak minősítette a kijevi ellentámadást. A valóság elfedésére tett kísérletként “az ukrán fegyveresek civil objektumokat támadnak, és ezeket a terrortámadásokat katonai győzelemként hirdetik” – állította Sojgu.

A védelmi miniszter az orosz katonai vezetőkkel tartott kormányülésen beszélt.

#Szergej Sojgu #veszteségek #orosz-ukrán háború

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!