2026. január 15. - Loránt,Loránd
Időjárás ikon -1°
EUR 385.23 :
USD 330.61 :

Besült a 444 felmondásszámlálója is

A 444 még július harmadikán indította el távozótanár-számlálóját, ugyanis szerintük a pedagógusok tömegesen helyezték kilátásba felmondásukat az új pedagógus-életpályáról szóló törvény elfogadása...

A 444 még július harmadikán indította el távozótanár-számlálóját, ugyanis szerintük a pedagógusok tömegesen helyezték kilátásba felmondásukat az új pedagógus-életpályáról szóló törvény elfogadása kapcsán. A lap így szerette volna illusztrálni az általuk vélt problémát, csakhogy a számláló teljesen megállt, már csaknem két hete nem is frissítették.

Az augusztus 31-i befagyott állapot szerint 316 pedagógus mondott fel. A portál ezt az alapján írja, hogy ennyi pedagógus jelezte a felmondását nekik. A törvény eközben gond nélkül életbe lépett, majd a korábbi évekhez hasonlóan idén is rendben elkezdődött a tanév a közoktatásban, bármit is állít a baloldal és sajtója – ezt Rétvári Bence nyilatkozta a Magyar Nemzetnek augusztus végén.

Sem az előző tanév végén, sem a nyári szünetben nem következett be az a felmondási hullám, amelyre a baloldali pártok és szakszervezetek buzdították a pedagógusokat – szögezte le a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.



(MNO)

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!