2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Kiskorút raboltak ki az Örs vezér terénél – kétszer (Videó)

Először a buszon, majd a téren támadták meg.Az Ügyészség indítványa alapján két férfi letartóztatásba, harmadik társuk pedig bűnügyi felügyelet alá került abból a trióból, amelynek tagjai egy kis...

Először a buszon, majd a téren támadták meg.

Az Ügyészség indítványa alapján két férfi letartóztatásba, harmadik társuk pedig bűnügyi felügyelet alá került abból a trióból, amelynek tagjai egy kiskorút először a buszon, majd arról leszállva, az Örs vezér téren is kiraboltak – áll az Ügyészség oldalán.

A megalapozott gyanú szerint az elkövetők 2023. augusztus 07-én, délután, az Örs vezér terére utaztak busszal, amelynek során észrevették a kiskorú sértettet, majd leültek mellé úgy, hogy közrefogták.

Az Ügyészség beszámolója szerint miután a sértett a busz ajtajához ment, az egyik elkövető követte, közel hajolt hozzá, és

azt mondta neki, hogy a társai le akarják őt ütni, és el akarják venni a cuccait, azonban ha ad neki ezer forintot, akkor megvédi.

A sértett félelmében átadta a pénzt, amelyet követően a férfi újabb ezer f0rintot kért, a fiú pedig ezt a pénzt is odaadta. A fenyegető azonban továbbra is követte a sértettet a buszon, miközben még további ötezer forintot kért, a fiú azonban ezt már elutasította, amelyre a férfi azt válaszolta, hogy akkor viselje ennek a következményeit.

Kétszer is kirabolták

A sértett az Örs vezér terénél leszállt a buszról, a gyanúsítottak pedig követték, majd közrefogták. Ekkor az egyik férfi benyúlt a kiskorú zsebébe, kivette a fülhallgató tokját, cigarettáját és készpénzét, miközben az egyik társa a sértett másik zsebét próbálta meg átkutatni.

A rablásról készült felvételt itt nézheti vissza:

(Mandiner)

#rablás #Őrs vezér tér #Budapest #rendőrség

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!