A Budai Központi Kerületi Bíróság szeptember 17-én elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit kiskorúakról készült pornográf felvételek miatt vettek őrizetbe, és akiről annyit tudni, hogy egy állami szervnél volt vezető.

Úgy tudni, hogy a férfi munkahelyi laptopján tárolt gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló 7 pornográf videófelvételt, valamint gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló 390 pornográf felvételt találtak.
A közlemény szerint a férfi állását elveszítette, jelenleg munkanélküli, „ugyanakkor átlagon felüli életszínvonalon él, nagy összegű likvid megtakarítással rendelkezik”. Ehhez hozzátették, hogy „családi kapcsolatai rendezettnek tűnnek”, de „személyi körülményei a gyanú szerinti bűncselekmény tárgyi súlyából és a büntetési tételéből eredő fenyegetettséget teljes mértékben nem ellensúlyozzák, ezért alappal lehet feltételezni azt, hogy a gyanúsított eljárás során való időszerű jelenléte csak kényszerintézkedés alkalmazásával biztosítható”.
Vagyis emiatt rendelték el letartóztatását, illetve mert attól tartottak, hogy „lehetősége lenne a nyomozás akár jogellenes eszközökkel való befolyásolására, így különösen tárgyi bizonyítási eszköz elrejtésére, megsemmisítésére”.
Hozzátették, hogy a férfi bár büntetlen előéletű, „a felvételek száma és vallomása alapján is lehet arra következtetni, hogy nem egyszeri, elszigetelt eseményről van szó”.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
