Az EP alelnöke aggodalmainak adott hangot: „ha nem sikerül az Európai Parlamentet ellensúlyként felállítani, akkor egy jobboldali populisták által uralt közösség lesz az Európai Unióból”.

A Tagesspiegel beszámolt arról, hogy a berlini SPD (Németország Szociáldemokrata Pártja) szombaton megválasztotta jelöltjeit a jövő évi európai parlamenti választásokra. Ennek kapcsán Katarina Barley német európai parlamenti képviselő és az Európai Parlament alelnöke, „döntő választásról” beszélt. A választási kampányt ennek szellemében kell lefolytatni.
A demokrácia és a jogállamiság már nem magától értetődő az EU-ban, Magyarország már nem demokrácia”
– mondta, utalva a „hatalmi ágak szétválasztásának hiányára és a már nem független igazságszolgáltatásra”.
Ugyanakkor a fasiszták más országokban is erősek, például Svédországban vagy Olaszországban
– tette hozzá.
Barley felhívta arra a figyelmet, hogy nagyon erős ellenfelekkel állnak szemben, ezért szövetségeket kell kötni ellenük.
Ha nem sikerül az Európai Parlamentet ellensúlyként felállítani, akkor egy jobboldali populisták által uralt közösség lesz az Európai Unióból” – hangoztatta Barley.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
