Kedd este Gyurcsány Ferenc, Demokratikus Koalíció (DK) elnöke volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége. Gyurcsány azt is elárulta, hogy mire készül a párt az ősz folyamán.
A pártelnök szerint a Fidesz kormányzása alatt Magyarország semmit nem ért el semmit, ezért kormányváltás kell, szerinte egy szociáldemokrata kormány kell az országnak.
Dobrev Klára kell
– fogalmazott Gyurcsány Ferenc.
A szemkilövető szerint neki az a fontos, hogy az emberek értsék, hogy miről beszélnek, az viszont nem érdekli, hogy a politikai ellenfelei mit gondolnak róla.
Arról, hogy a programjuk a „haza vigyáz rád” címet kapta elmondta, hogy szerinte Magyarországon a kormányfő nem az emberekre vigyáz, hanem a saját hatalmára.
„Olyan harcokba viszi bele az országot, amelyekből az ország nem tud győztesen kikerülni, csak a kormányfő hatalmának a megőrzése”
– mondta.
Gyurcsány Ferenc szerint „komolyan kell venni, hogy mi vagyunk az állam, azt kell figyelembe venni, hogy mi történik az emberekkel”.
A balliberális oldal vezére azt mondta, hogy a DK arról akar beszélni az emberekkel, hogy ők tudnak teremteni egy sokkal jobb államot.
Arra a kérdésre, hogy kormányzásra készül-e azt válaszolta,
természetesen, azért vagyunk politikusok, mert arra készülünk, hogy átvesszük a kormányzást előbb-utóbb.”
Azzal kapcsolatban, hogy azt mondta, 20 évre kell készülni úgy reagált, hogy ő nem arról beszél, hogy addig akar hatalomba maradni, hanem, hogy ennyi időbe telik rendbe hozni azt, amit a Fidesz „tönkretett”.
Szerinte csak nagyjából lehet tudni, hogy ebben „Gyurcsány Ferencnek milyen szerepe lesz”.
Ez nem kormányzati szerep lesz
– tette hozzá.
Rónai Egon azon felvetésére, hogy a „közös vagyon újraosztása”, mint program pont eléggé kommunisztikus gondolat. Gyurcsány Ferenc azt válaszolta, hogy az országnak is van egy „közös jövedelme”, és erről meg kell kell nézni, hogy kinek mennyi jut, mert szerint a vállalatok ma már ennek a jövedelmnek több mint 70 százalékát „viszik haza”, az emberek pedig kevesebb mint 30 százalékát.
A DK Gyurcsány Ferenc szerint egy
fair rendszert akar kialakítani”.
Szerinte közelebb kell hozni egymáshoz a gazdagabb és a szegényebb rétegeket.
Majd azzal folytatta, hogy a pénzt nem akkumulátorgyárakba, hanem iskolákba és a kultúrába kellene fektetnie az államnak. Hozzátette, „a kormány most viszont összeszerelőüzemet csinál Magyarországból”.
A főpolgármester-választásról szóló kérdésre elmondta, hogy
még nem volt napirenden, hogy támogatják-e Karácsony Gergelyt jövőre.
Még nagyon messze van ez a kérdés – tette hozzá. De, mint fogalmazott, „nem fognak csalódást okozni” és „nagyon tisztességesen, időben fognak erről mindenkit tájékoztatni”. Azzal kapcsolatban, hogy „lesz-e ára” annak, hogy Karácsony Gergely mellé állnak, Gyurcsány úgy fogalmazott, hogy
nem ilyen típusú alku kérdése ez.
Ez több mint személyi kérdés – fogalmazott. Azt is hozzátette, hogy napközben beszélt a főpolgármesterrel.