2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Kikerült az első magyar jelzőtábla Szlovákiában

Ez bár csak egy lehetőség, de megjelent már az első fecske.„Szlovákiában nemrég egy jogszabály-változtatással lehetővé vált olyan jelzőtáblák kihelyezése, amelyeken a települések nevei már magyar...

Ez bár csak egy lehetőség, de megjelent már az első fecske.

„Szlovákiában nemrég egy jogszabály-változtatással lehetővé vált olyan jelzőtáblák kihelyezése, amelyeken a települések nevei már magyarul is szerepelhetnek” – adta hírül Szijjártó Péter magyar külügyminiszter a Facebook-oldalán az örvendetes hírt.

Mint fogalmazott, „mivel ez csak egy lehetőség, nem kötelező szabály, ezért alapvetően a megyei önkormányzatokon múlik, hogy hol helyeznek ki ilyen táblákat”. 

Nos, az első fecske meg is jelent, nem véletlenül Nagyszombat megyében, hiszen itt a legerősebb a Szövetség jelenléte a megyei közgyűlésben”

– tette hozzá.

„Újabb bizonyíték arra, hogy ahol erős a magyar érdekképviselet, ott lehet a legtöbb eredményt elérni. Jó lenne elérni, hogy mindez a következő ciklusban a szlovák parlamentben is biztosított legyen!” – fogalmazott, majd felhívta mindenkinek a figyelmét arra, hogy szombaton parlamenti választás lesz Szlovákiában, amin a Szövetségnek drukkol.

(Mandiner)

#Felvidék #jelzőtábla #Szijjártó Péter #Szlovákia

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!