A már megszokott módon, péntek reggel jelentkezett Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió reggeli műsorában. A kormányfő többek között beszélt a nyugdíjemelésről, az orosz–ukrán háborúról, az uniós pénzekről és az inflációról is. A magyar miniszterelnök utóbbiról elmondta, hogy a jegybank bicskája beletört ebbe a küzdelembe.
Első pillantásra az ember azt mondhatná, hogy nem engedhetjük meg magunknak ezt a nyugdíjemelést. Ha kellő távolságból nézünk a költségvetésre, mindig hiányra tervezünk.– mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió péntek reggeli adásában. A miniszterelnök hozzátette, hogy ezt már a kommunista rendszerben tönkre tették, és azóta így van Magyarországon.-foglalja össze az Index.
A miniszterelnök hozzátette, hogy a kormány dolga az, hogy időnként lehetetlen dolgokra vállalkozzon, ezért döntöttek a nyugdíjkorrekció mellett. „Háború ide, háború oda, ezt vállalta a kormány” – fogalmazott. A mostani emelés – mint mondta, beleépül a nyugdíjba januártól.
Bicskával fát vágni
Orbán Viktor elmondta, hogy egy darabig a hagyományos ösvényen haladt a kormány az infláció kezelését illetően, azonban „be kellett látni, hogy ez így nem fog menni”.
A jegybanknak beletört a bicskája az infláció elleni küzdelembe – fogalmazott.
Elmondása szerint azonban ez nem a jegybank hibája, mert az infláció már nem csak egy kis ágacska, amit le lehet bicskával nyesni. Fává nőtt, ahhoz pedig fejsze kell, ami csak a magyar kormánynak van. „Sanyargatni kezdtük a multikat, megfogtuk a fülüket. Rendet akartunk rakni, amit a világ nem szívesen látott” – vélekedett Orbán Viktor, aki szerint sikerrel jártak.
TÍZ SZÁZALÉK ALATTI INFLÁCIÓNK LESZ AZ ÉV VÉGÉIG
– jelentette ki a kormányfő, hozzátéve, hogy úgy látja, már szeptemberben jobban nőttek a bérek, mint az árak. „Megindult a növekedés, láttam gazdasági előrejelzéseket, melyek szerint könnyen lehet, hogy jövőre Magyarországon lesz a legnagyobb gazdasági növekedés. Megvan a remény, hogy 2024 a gazdasági növekedés visszaépítésének éve lesz” – mondta.
„Ez egy testvérháború”
A háborúval kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, hogy továbbra is úgy véli, „ez nem a mi háborúnk, ez egy szláv testvérháború. Az az érdekünk, hogy ezt a konfliktust elszigeteljük, a Nyugatiak pedig azt mondták, ki kell azt terjeszteni – magyarázta a kormányfő, aki szerint „bele lehet szállni egy háborúba, ha meg tudod mondani, mi a célod. Ha erre nem tudsz válaszolni, akkor ne háborúzz, mert akkor úgy halnak meg a katonák, hogy a politika nem tud elszámolni az emberéletekkel”.
Egyre nagyobb a kockázat, hogy egyre modernebb fegyvereket vetnek be, amikkel akár minket is elérhetnek
– vélekedett Orbán Viktor. Szerinte „a magyaroknak a háborúval kapcsolatban is igazuk lett”.
Ukrajna Európai Unióba való csatlakozásáról is szó esett. A miniszterelnök kijelentései alapján egyelőre nem támogatja a szomszédos ország felvételét az unióba. „Úgy felvenni valakit, hogy nem tudjuk a paramétereit, az példátlan lenne” – fogalmazott a kormányfő.
Pénz és időhúzás
Ezzel összefüggésben az Ukrajnának szánt pénzügyi támogatásokról is szót ejtettek. Orbán Viktor szerint az unióban is hiány van. Hogy pénzt adjunk Ukrajnának, többet kell befizetnünk, így kevesebbet kapunk – vélekedett. Mint fogalmazott, Brüsszel azt mondja, vegyünk fel hitelt. „Ezt én már megéltem a szocializmusban” – mondta, emlékeztetve, hogy akkoriban mindenki hitelt vett fel, és nagyon nehezen rendezték a pénzügyi helyzetet.
– jegyezte meg a miniszterelnök, aki azt is elképzelhetőnek tartja, hogy már Ukrajnában vannak a nekünk járó uniós források.
Időhúzás megy, Brüsszel 3 milliárd euróval tartozik Magyarországnak. Ez 1200 milliárd forint, ami jelentős summa
– fogalmazott Orbán Viktor. Mint magyarázta, „most kilenc kérdést kaptunk tőlük, ezekben vannak olyanok, amihez nincs közük. Minden vállalást teljesítettünk, kínban fogant kifogásokkal élnek”.