2023. december 10. - Judit
EUR : 382.59
USD : 355.01
Időjárás ikon

Exit-poll: Fico pártja vereséget szenvedett, a magyar párt a bejutási küszöb alatt!

A Progresszív Szlovákia (PS) nyerte a parlamenti választást a Markíza televízió exit pollja szerint.

A párt az első, nem hivatalos eredmények alapján 23,5 százalékkal az első helyen áll.

Őket követi a Smer 21,9 százalékkal, 12,2 százalékkal harmadik bejutó a Hlas.

Negyedikként, 8 százalékkal az OLANO, az ötödik helyen 6,4 százalék áll az SaS, hatodik 6 százalékkal a Republika, az utolsó bejutó pedig a KDH 5,3 százalékkal.

A Szövetség az exit poll szerint nem jutott be a parlamentbe, a 4,3 százalékra mérte, szintén a parlamenten kívül maradhat az SNS, a Sme rodina 2,3 százalékkal is a parlamenten kívül maradhat.

Az RTVS által bemutatott exit poll szerint a Szövetség 4,2 százalékkal parlamenten kívül maradna. Hasonló eredményt hozott egyébként a Focus ügynökség 4,3 százalékra becsüli a magyarok támogatottságát.

Üdvrivalgás fogadta a PS győzelmének projekcióját

Falrengető üdvrivalgásban törtek ki a progresszívek eredményváróján, amikor - néhány másodperccel a televízióban elhangzott eredmény előtt - bejelentették: ezt az exit pollt a Progresívne Slovensko nyerte, 23,5 százalékkal, megelőzve a Smert.

Részeredmény - Alig 1%-os feldolgozottságnál az eredmény egészen más, mint az exit poll!

A szavazatszámlálás 23:00-kor még 1 százalék alatt járt a szlovák választási iroda adatai szerint, a részvétel viszont rendkívül magas, 70 százalék feletti volt.

A Szövetség az exit poll adatainak nyilvánosságra hozása után sajtótájékoztatót tartott, ahol Forró Krisztián, a párt elnöke megköszönte a választóknak a részvételt és minden voksot, amit a Szövetség kapott. „Feszülten várjuk a hivatalos eredményeket” – mondta Forró.

Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia elnöke az exit pollok eredményeinek közzététele után rövid sajtónyilatkozatot adott. A PS több felmérés alapján is megnyerné a parlamenti választást, ami Šimečka szerint reménykedésre ad okot, ugyanakkor kiemelte, köztük és a Smer között nagyon kicsi a különbség. Bővebben nem kommentálta az eredményeket, de később újabb sajtótájékoztatót tart.

Peter Pellegrini: A Hlas-SD meghatározó tényezője lehet a koalíciós tárgyalásoknak. Ennek előfeltétele, hogy a Hlas megőrizze pozícióját a három legjelentősebb párt között. Pellegrini bízik abban, hogy a párt választási eredménye jobb lehet mint amit a felmérések mutatnak. Tippelni azonban nem mert.

 

 

Részeredmények:

A szavazatok 1,86 százalékos feldolgozottsága mellett a Smer 24,63, a Hlas 18,05, a Szövetség 11,11, a Progresszív Szlovákia 8,29, az OĽaNO a priatelia 7,04, a KDH 6,68, a Republika és az SNS 6,33, a Sme rodina 3,32, az SaS 2,93, a Demokraták pedig 1,44 százalékon áll.

 

A szavazatok 5,68 százalékos feldolgozottsága mellett:

 

8,72 százalékon áll a szavazatok feldolgozottsága. Továbbra is vezet a Smer (26,03%), Robert Ficóékat a Hlas (18,45%), a Progesszív Szlovákia (10%), az OĽaNO a priatelia (7,92%) és a KDH (7,40%) követi. A Szövetség 6,55 százalékon.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató