2024. február 28. - Elemér
EUR : 389.02
USD : 358.44
Időjárás ikon15°10°

Óriási kamunak tűnik az első ügy, amelyet Pesty László közzétett

Először tett közzé konkrét ügyet az elmúlt hónapokban a NER működését és a hatalmukkal visszaélő fideszeseket a független újságokban folyamatosan ekéző Pesty László, ősfideszes filmrendező, aki korábban többször is bizonyítékokat ígért az általa orkoknak nevezett NER-tagok lebuktatására.

A pénteken közzétett levél, melynek tartalmát vállaltan nem ellenőrizte, egy sokmilliárdos csalás tíz év börtönnel fenyegetett főszereplőjétől érkezett.

A levél eredetileg a Pesty által szeptember elején emlegetett Budapesti Tiszta Kezek nevű kezdeményezés honlapjára érkezett, melynek kifejezetten az olyan bizonyítékok összegyűjtése lenne a célja, melyek segíthetnek feltárni egy közpénzzel kapcsolatos korrupciós vagy zsarolási ügyet. Most meg is érkezett az első ilyen, Pesty László ugyanis a LinkedIn-oldalán pénteken közzétett egy levelet, melyről azt írta,

nem ellenőrizte a valóságtartalmát, csak közvetíti az üzenetet, kifejezetten azért, hogy kiderüljön, igaz-e vagy sem.

Ez eleve furcsa, ahogy az is, hogy Pestynek a jelek szerint két LinkedIn profilja van, a levelet pedig nem a részletesen kitöltött, régebb óta létező profilján osztotta meg, hanem a másikon, amelyen ezen kívül semmilyen más tartalom nincsen. A Budapesti Tiszta Kezek kérésével ellentétben a levél küldője is beazonosítható, már csak azért is, mert a teljes nevével szignózta azt. Emellett a szövegből is egyértelmű, hogy ő az elsőrendű vádlottja egy 2020 nyara óta húzódó büntetőügynek, amelyben több milliárd forint költségvetési támogatásnak veszett nyoma egy tervezett formájában soha meg nem valósult alföldi konzervgyárral összefüggésben.

A levél küldője a szöveg alapján azt állítja, hogy a Pesty által korábban emlegetett, a cégétől a piaci érték töredékén, gyanús körülmények között megszabadított Mák Istvánhoz hasonlóan őt is ki akarták semmizni, és azért indítottak mindenféle vizsgálatokat ellene, hogy elvehessék az általa vezetett cégcsoport ingatlanvagyonát. A levélben egyébként számtalanszor kerül elő, hogy az illetőt eközben felsőbb hatalmak védték, a szövegben egy ponton konkrétan az szerepel, hogy „de nem számoltak a Szentháromságos Úristennel, aki védte ügyemet és életemet”.

Pesty László augusztus elején állt elő azzal, hogy ma késsel-villával enni nem tudó NER-lovagok semmiznek ki tehetséges vállalkozókat, azóta pedig számtalan interjút adott hasonló témában. Nem sokkal később azt mondta, hogy

vannak bizonyítékok, melyek alapján beazonosíthatóak az elkövetők is, majd konkrét neveket ígért akkor, amikor ennek eljön az ideje.

Ezt aztán a Telexnek adott nagyinterjúban is megerősítette, akkor arról beszélt, hogy 9:1-hez adja, hogy a következő négy hónapban kellemetlen bizonyítékok látnak majd napvilágot. Pesty azóta Rákai Philipről is sarkos véleményt fogalmazott meg, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója viszont közben jelezte, hogy az egészet médiahekknek tartja.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató