2024. május 07. - Gizella
EUR : 389.62
USD : 361.8
Időjárás ikon21°15°

Tóta W. Árpád: „Valószínűleg a mese bukott meg, maga a keresztény mitológia”

A magyargyűlölő publicista szerint „nehezebb ma elhinni, hogy hogy ­odafenn van bármi más, mint végtelen üresség”.

Tóta W. Árpád, a HVG publicistája legutóbbi, Térde,csuhások! című véleménycikkében arról ír, hogy „sokan éreznek most elégtételt, amikor a népszámlálás megállapította, hogy a magyaroknak már a fele sem áll semmilyen egyház mellé”. 

Majd azzal folytatja, hogy „jóhiszemű keresztények és túlfűtött ellenzékiek” – látják ennek okát abban, hogy a legnagyobb történelmi egyházak „nemcsak kiszolgálták a politikai kurzust, de fényesre is híztak a szolgálataikért”. A szerző szerint, nyilván nem lesz szimpatikusabb egy vallás sem a „harácsolástól”, de úgy véli kár lenne mindent erre fogni.

Majd azt a megállapítást teszi, idézve a püspököket, hogy 

ez megy egész Európában. Ahová tartozunk.

Példaként az éttermekké és diszkóvá alakított holland templomokat, az összeroppanó és szakadó német felekezeteket, az üres prágai dómokat hozza, majd ezt gondolatot azzal zárja, hogy „fideszes papság nélkül is pusztul az egyház”. „Miért keresnénk holtak közt az élőt?” – teszi fel végül a kérdést.

Ezután azt a megállípítást teszi, hogy 

„valószínűleg a mese bukott meg, maga a keresztény mitológia”. 

Ha Jézus és a ­mennyország még működne, akkor ugyanúgy nem számítana a korrupt papság, mint ahogy a fideszesek is lenyelik Orbán pénzügyeit” ­ – írja a publicista.

Tóta W. úgy gondolja egyszerűen „nehezebb ma elhinni, hogy Jézus odafent számontartja a házasság előtti szexet meg a böjtöt, hogy egyáltalán van, és hogy ­odafenn van bármi más, mint végtelen üresség és síri csendben keringő gömbök”. (...) „És elég nyilvánvaló, hogy ha tartozik ehhez bármiféle teremtő erő, azt mi csak félreérteni tudtuk öt- meg kétezer éve, de az teljesen biztos, hogy nem érdekli, hiszünk-e benne” – teszi hozzá.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató