2023. december 08. -
EUR : 380.77
USD : 353.22
Időjárás ikon

Szijjártó: megvan az esélye, hogy nem sikerül elkerülni az eszkalációt Izraelben

A külügyminiszter úgy véli, ezesetben az emberiség történetének egyik legsúlyosabb humanitárius katasztrófájával nézünk szembe.

Az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) országainak nagy szerepük lehet a közel-keleti eszkaláció elkerülésében, ezért most különösen fontos lenne, hogy az Európai Unióval szorosabbra vonja velük az együttműködését – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az ománi Maszkatban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU és a GCC közös tanácsülése után leszögezte: Európa súlyos biztonsági kihívásokkal néz szembe, keletről az ukrajnai háborúval, míg délről az erősödő migrációs nyomással, ráadásul Magyarországot mindkettő közvetlenül érinti speciális földrajzi elhelyezkedése miatt.

Rámutatott, hogy a migráció kiváltó okai a fegyveres konfliktusokban, háborúkban és a terrorizmusban keresendők főként, és a globális biztonsági helyzet alakulása kihatással van a migrációs nyomásra is. „Amikor javul a globális biztonsági helyzet, akkor csökken az Európára háruló migrációs nyomás, amikor rosszabbodik a globális biztonsági helyzet, háborúk, fegyveres konfliktusok törnek ki, akkor a migrációs nyomás folyamatosan növekszik” – figyelmeztetett.

„Éppen ezért Európa sok más ok mellett abban érdekelt, hogy a világban zajló minél több fegyveres konfliktus minél előbb véget érjen, és megtaláljuk a békéhez vezető utat” – jelentette ki.

Szijjártó Péter reagált az az izraeli eseményekre

Szijjártó Péter súlyos aggodalmát fejezte ki az izraeli események miatt, és a lehető leghatározottabban elítélte a terrortámadást, amelynek nyomán szavai szerint most nagyon könnyen alakulhat ki hatalmas humanitárius katasztrófa a térségben. „Sajnos annak is megvan az esélye, hogy ha nem sikerül elkerülni az eszkalációt, akkor az emberiség történetének egyik legsúlyosabb humanitárius katasztrófájával nézünk szembe” – mondta.

Majd hozzátette, hogy ráadásul mindez a legrosszabbkor jött, ugyanis volt egyfajta „békedinamika” a Közel-Keleten, hosszú évtizedek kudarcos rendezési kísérletei után az Ábrahám-egyezményekkel olyan útra lépett a térség, amely reális lehetőségét kínálta a békének.

(MTI)

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató