2025. november 11. - Márton
Időjárás ikon
EUR 383.16 :
USD 331.2 :

Jövő héten kísérik utolsó útjára Sólyom László volt köztársasági elnököt

Sólyom László volt köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróság első elnökét, akadémikust, egyetemi tanárt október 18-án, szerdán 12 órakor római katolikus szertartás szerint helyezik örök nyugalomr...

Sólyom László volt köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróság első elnökét, akadémikust, egyetemi tanárt október 18-án, szerdán 12 órakor római katolikus szertartás szerint helyezik örök nyugalomra a Fiumei úti sírkertben - tudatta a Nemzeti Örökség Intézete szerdán az MTI-vel.



A közlemény szerint az elhunytért felajánlott szentmise 10.15 órakor kezdődik a Jézus Szíve Jezsuita Templomban.

"A család kéri mind a szentmisén, mind a temetésen a részvétnyilvánítás mellőzését. A szentmise nem sajtónyilvános" 

- írták, hozzátéve, "a kegyeletüket lerovók várhatóan nagy számára figyelemmel kérik a gyászolókat, hogy időben érkezzenek, és lehetőség szerint segítsék azzal a temetés előkészületeit, hogy előzetesen jelzik részvételi szándékukat a [email protected] elektronikus levélcímen".

A Nemzeti Örökség Intézete emellett kéri mind a megemlékezőket, mind a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a család azon kérését, miszerint a hozzátartozókról a szertartás alatt sem fotó, sem videó, sem hangfelvétel nem készülhet.

Sólyom László hosszú betegség után 2023. október 8-án, szombaton hunyt el.

#temetés #Sólyom László

Mutasd a hozzászólásokat!