2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Már 1200 fölött jár a halottak száma Izraelben

Már több mint 1200 izraeli halálos áldozata van a Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael ellen indított támadásának – jelentette be szerda reggel az izraeli hadsereg.A Gázai övezetet irányító H...

Már több mint 1200 izraeli halálos áldozata van a Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael ellen indított támadásának – jelentette be szerda reggel az izraeli hadsereg.

A Gázai övezetet irányító Hamász szombaton indított támadásában emellett már 

több mint 3000 izraeli sebesült meg és hivatalosan 50 eltűntről tudni, köztük külföldiekről is. 

A The Times of Israel című lap az izraeli egészségügyi minisztériumra hivatkozva azt közölte, hogy 26 sebesült állapota válságos. A hadsereg egyik szóvivője kiemelte, hogy 

a most közzétett számok vélhetően emelkedni fognak.

A gázai egészségügyi minisztérium közleménye szerint a támadásra adott megtorló akcióknak már legalább 900 halottja van a Gázai övezetben, 4500-an pedig megsebesültek.

Mindeközben szerdára virradóra folytatódtak az izraeli légicsapások az övezet ellen: a hadsereg azt közölte, 24 óra alatt több száz célpontra mért csapást Gázaváros al-Furkán nevű negyedében, mely izraeli sajtóforrások szerint a Hamász fegyvereseinek egyik központja. Az egyik légicsapás a kikötőt érte, ahol sok halászhajó lángra kapott.

(MTI)


#Izrael #Palesztína

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!