„A Hlas elnöksége ma egyhangúlag úgy döntött, hogy a továbbiakban kizárólag a Smerrel és az SNS-szel fog tárgyalni a kormányalakításról” – jelentette be Peter Pellegrini a Hlas elnökségi ülése után.

A Paraméter beszámolója szerint hozzátette: más pártokkal megszakítják az egyeztetéseket. Mivel így nincs esély egy Smer nélküli kormánykoalíció létrejöttére, eldőlt, hogy Robert Fico alakíthat kormányt Pozsonyban.
Pellegrini hozzátette:
a Smer-SNS-Hlas közti további egyeztetéseken döntenek majd a parlamenti és kormányzati pozíciókról, szerinte a három párt már a héten bejelentheti a megállapodást a köztársasági elnöknek.
Zuzana Čaputová a választásokat követően 14 napot adott Robert Ficónak, hogy felállítson egy koalíció, amit legalább 76 képviselő támogatását élvezi. A Smer-Hlas-SNS koalíciónak 79 képviselője lesz.
„Mindenkit megnyugtathatok, hogy a Hlas garancia lesz arra, hogy Szlovákia európai uniós és a NATO-tagsága nem lesz semmilyen veszélyben” - mondta Pellegrini.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
