2024. május 09. - Gergely
EUR : 389.63
USD : 362.62
Időjárás ikon21°13°

Makizaj: Mi vagyunk '56 örökösei, mi fogjuk megvédeni Magyarországot!

1956 mindannyiunké, minden szabadságáért küzdő vásárhelyi, minden szabadságáért küzdő magyar emberé – jelentette ki a bukott Márki-Zay Péter polgármester hétfőn a hódmezővásárhelyi megemlékezésen.



Szabadság nélkül nincs jólét – tette hozzá Márki-Zay, aki szerint a forradalom kitörésének számos oka közül az egyik, hogy „akkoriban Magyarország nem előre ment, hanem hátra”, az országban pedig megfélemlítés és szegénység volt. Szerinte akkoriban jellemző volt, hogy a szűk pártelit féktelenül gazdagodott, míg az átlagember egyre szegényedett. „Ezt ma mi is át tudjuk élni” – mondta.

Postákat, vasútvonalakat, az orvoshiány miatt kórházi osztályokat zárnak be, az iskolákban pedig nincs megfelelő tanár, aki az adott szaktárgyat tanítaná. Mindeközben sanyargatják azokat a városokat, melyek nem kérnek a korrupcióból – tette hozzá.

A Mindenki Magyarországa Néppárt (MMN) elnöke úgy fogalmazott, a két kultúra közötti harcban nem lehet semlegesnek maradni. „Mi vagyunk '56 örökösei, mi fogjuk megvédeni Hódmezővásárhelyet, mi fogjuk megvédeni Magyarországot!” – jelentette ki.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató