A svéd aktivista kritizálása mellett kemény kérdésekre is válaszolt a szakértő.

Mint arról beszámoltunk, újra hallatta hangját az utóbbi időben kissé eltűnt svéd klímaaktivista, Greta Thunberg, aki kiállt Palesztina mellett.
Az izraeli-magyar biztonságpolitikai szakértő az Ultrahang című műsorban a következőket nyilatkozta:
„Lehet, hogy Greta Thunberg szellemileg fogyatékos, de a hülyék mi vagyunk, hogy hagyjuk, hogy ilyen figurák, mint ez a szerencsétlen figura befolyásolják a világ közvéleményét”.
„Azt hiszem, hogy már nyugodtan lehet beszélni, hiszen már nem kiskorú. Amíg az volt, addig el tudott bújni a kiskorúsága mögé. Most már nagykorú, tehát bármit el lehet róla mondani.
Akik ezt az esőkabátos szellemi fogyatékost tekintik a prófétájuknak, körülbelül egy kategóriában vannak vele”
– tette hozzá Castel, aki azt is kijelentette: nincs az az ideológia, amit ne karolnának fel a globalisták, vagyis összeér a szélsőjobb a szélsőballal.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.