2024. február 25. - Géza
EUR : 388.81
USD : 359.44
Időjárás ikon12°

Azonosították a Budapesten randalírozó antifák bűntársait

Újabb személyeket sikerült beazonosítani a hatóságoknak a februárban történt szélsőbaloldali támadásokkal összefüggésben – tudta meg a Magyar Nemzet. A Budapesten történt véres leszámolást elkövetők bűntársai kerültek most célkeresztbe: van köztük szír, albán, olasz és több német állampolgár is. Súlyos testi sértés miatt adtak ki ellenük elfogatóparancsot.



Nyolc ember ellen adott ki körözést a februári Antifa-támadásokkal is összefüggő bűnügyben az ügyészség – értesült a Magyar Nemzet. A police.hu-n fellelhető információk szerint ugyanis október 30. óta súlyos testi sértés miatt 

egy albán, egy szír, két olasz és négy német állampolgárt keresnek.

Megjegyzendő, hogy a már közösség tagja elleni erőszak gyanújával korábban körözött hat német állampolgárral szemben is kiadták az előbbi bűncselekmény miatti elfogatóparancsot.

Ismert, néhány hónapja valódi embervadászatot rendezett a magyar fővárosban egy körülbelül 10-15 főből álló Antifa-társaság. Többeket annyira megvertek, hogy kórházba kellett őket szállítani. Az áldozatokat találomra választották ki a katonai jellegű ruházatuk alapján, akikről azt hitték, hogy szélsőjobboldali nézeteket vallanak.
 

Három gyanúsított már rendőrkézen

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt rendelt el első körben büntetőeljárást. A BRFK már az első támadás után külön nyomozócsoportot állított össze, majd a támadók közül többeket követni kezdtek, és végül a belvárosban fogták el őket: egy német férfit, egy német és egy olasz nőt. Műanyag borítású kalapács, ólommal bélelt gumikesztyű, vipera, gázspray volt náluk. Az embervadászat a hírhedt német szélsőbaloldali bűnszervezet, a Hammerbande módszereivel történt. Ezt igazolja, hogy az elfogottak közül a német férfi összefüggésbe hozható a vörös bűnszervezettel.

A német nő bűnügyi felügyeletbe került, míg férfi honfitársát és az olasz nőt letartóztatta a nyomozási bíró. A bíróság november közepéig meghosszabbította utóbbi két gyanúsított letartóztatását. A német nő pedig február közepéig bűnügyi felügyeletben marad. A három gyanúsított ügyében a rendőrség nemrég befejezte az eljárást, esetükben a további döntést az ügyészség fogja meghozni.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató