2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

L. Simon reagált: "Nem tőlem kell megvédni a gyerekeket"

„Csák János miniszter ma reggel közölte velem, hogy felment a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pozíciójából, mert álláspontja szerint szabotáltam a gyermekvédelmi törvényt” – írta L. Simon Lászl...

„Csák János miniszter ma reggel közölte velem, hogy felment a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pozíciójából, mert álláspontja szerint szabotáltam a gyermekvédelmi törvényt” – írta L. Simon László a Facebook-oldalán.

A bukott igazgató úgy fogalmazott, hogy a döntést tudomásul veszi, azonban elfogadni nem tudja azt.

Szerinte, a World Press Photo kiállítás képeinek bemutatásával a múzeum szándékosan semmilyen jogszabályt nem sértett meg, és ezt maga minisztérium is elismerte korábbi levelében.

„Álláspontom szerint szándékos jogsértésre utaló körülmény a Magyar Nemzeti Múzeum részéről nem merül fel” – idézte a minisztérium korábbi nyilatkozatát.

Friss posztjában L. Simon úgy fogalmazott, hogy a minisztériumi közleményben foglaltakkal ellentétben a fenntartó utasítását késlekedés nélkül és maradéktalanul betartották, a 18 év alatti korlátozást bevezették és erről a fenntartót azonnal értesítették.

Négy gyermekes apaként, nagyszülőként határozottan visszautasítom, hogy gyermekeinket tőlem vagy az általam vezetett intézménytől kellene megvédeni

– írta a bejegyzésben.

#L. Simon László #WPP

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!