2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

A Vatikán hangsúlyozta, hogy a transzneműek és a melegek is megkeresztelkedhetnek

A transzneműek és melegek is megkeresztelkedhetnek, megkeresztelhetik a gyerekeiket, lehetnek keresztszülők, tanúk vallási esküvőkön, derült ki a vatikáni Hittani Kongregáció dokumentumából, amel...

A transzneműek és melegek is megkeresztelkedhetnek, megkeresztelhetik a gyerekeiket, lehetnek keresztszülők, tanúk vallási esküvőkön, derült ki a vatikáni Hittani Kongregáció dokumentumából, amelyben egy püspök által feltett kérdésekre válaszoltak.

Az transznemű és meleg párok örökbe fogadott gyerekeinek megkereszteléséről a következőt írják: „Ahhoz, hogy a gyereket megkereszteljék, megalapozott reménynek kell lenni arra, hogy a gyermek a katolikus vallásban fog felnőni.”

„Egy transzszexuális – beleértve azt is, aki hormonális kezelésen és nemváltoztató műtéten esett át – ugyanolkyan feltételek mellett részesülhet a keresztségben, mint más hívők, ha nem áll fenn olyan helyzet, amelyik közbotrányt okozhat vagy zavarba hozhatják a híveket” – áll a La Croix szerint a két és fél oldalas, olasz nyelvű dokumentumban.

A Reuters azt írja, hogy Jose Negri brazil püspök júliusban küldött hat kérdést az LGBT-közösséghez tartozók keresztségben való részvételére vonatkozóan. A kérdéseket és válaszokat Víctor Manuel Fernández argentin bíboros, a Hittani Kongregáció vezetője írta alá, és Ferenc pápa is jóváhagyta október 31-én.

„Amikor először látogatott meg egy transzszexuális csoport a Vatikánban, sírva távoztak, azt mondták, segítő kezet, csókot adtam nekik... mintha valami különlegeset tettem volna velük. De hát ők Isten lányai!” – idézte a Hvg.hu a pápa egy nyáron adott interjúját.

 

#Vatikán #lmbtq

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!