Felvette tagjai sorába a Demokratikus Koalíciót az Európai Szocialista Pártba. A szervezet a spanyolországi malagai kongresszusán jelentette be a DK csatlakozását.
A DK először 2014-ben jutott önállóan az EP-be, képviselői ekkortól az Európai Szocialisták és Demokraták (S&D) frakciójában ülnek. Végül tavaly döntöttek úgy, hogy magához a pártcsaládhoz, vagyis az Európai Szocialista Párthoz (PES) is csatlakoznak. A PES Malagában ülésező kongresszusa ma döntött úgy, hogy a DK-t felveszi teljes jogú tagjai sorába. Gyurcsány Ferenc pártja 2022. októberében jelentette be , hogy felvételét kérte az Európai Szocialista Pártba.
Ekkor úgy fogalmaztak:
„A Demokratikus Koalíció 9 éve tagja az Európai Parlamentben az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív frakciójának. Mára elérkezettnek láttuk az időt, hogy csatlakozzunk az európai baloldali pártokat tömörítő Európai Szocialisták Pártjához (PES). (…) A PES szabályzatának megfelelően egy évig társult tagok leszünk, utána pedig teljes jogú tagokká válunk.”
A DK PES-tagsága most, a PES Malagában megrendezett kongresszusán vált hivatalossá.