2023. december 01. - Elza
EUR : 376.37
USD : 346.82
Időjárás ikon10°

Németország döntött: megduplázza az Ukrajnának jövőre szánt katonai segélyt

Németország megduplázza az Ukrajnának a jövő évre szánt katonai segély eddig tervezett összegét, így a támogatás eléri majd a 8 milliárd eurót – jelentette be a német védelmi miniszter vasárnap este, megerősítve az erről megjelent sajtóhíreket. Mint mondta: A katonai segélyek emelése egyben válasz az idei tapasztalatokra, amelyek azt mutatták, hogy a tervezett összegek gyorsan elfogytak.

Boris Pistorius miniszter az ARD közszolgálati televíziónak nyilatkozva azt mondta:

Ez egy erős jelzés Ukrajnának, hogy nem hagyjuk cserben. 

Fontos jelzés egy olyan pillanatban, amikor Ukrajnának folytatnia kell a harcot, miközben a nemzetközi figyelem egy része Izraelre és Gázára összpontosul – tette hozzá.

A német kormány eredetileg 4 milliárd eurós segélyt irányzott elő 2024-re, elsősorban katonai felszerelésekre. Olaf Scholz kancellár kormánykoalíciójának pártjai azonban most megállapodtak, hogy ezt az összeget megduplázzák. A döntés csütörtökön, a képviselőház bizottságának szavazása során válik hivatalossá.

 

MTI

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató