Robert Kaliňák védelmi miniszter Brüsszelben találkozott Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral, ahol az EU védelmi minisztereinek csúcstalálkozóján vesz részt.

A minisztérium közleménye szerint Kaliňák tájékoztatta Jens Stoltenberget az Ukrajnának nyújtott szlovák katonai segítségnyújtás leállításáról.
A tárca szerint Szlovákia továbbra is kellően széles palettát biztosít a humanitárius, polgári és technikai segítségnyújtás terén, ami „nem halált okozó”.
Kaliňák szerint a külföldi partnerek teljes mértékben tiszteletben tartják a Fico-kormány döntését. A találkozón részt vesz Juraj Blanár külügyminiszter is.
A minisztérium szerint Stoltenberg méltatta az új kormány szándékát, miszerint modernizálni akarják a szlovák hadsereget, lehetővé akarják tenni a védelmi ágazat fejlődését és az infrastrukturális projektekbe való befektetést.
(Parameter)
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.